Három holttestet és egy súlyos sérültet kellett kiemelniük a tűzoltóknak abból a felismerhetetlenségig összeroncsolódott német rendszámú személygépkocsiból, mely egyelőre ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy cseh kamion keresztben találta el a járművet az M15-ös autóúton péntek éjjel.
Kisújszállásnál is hasonlóan szomorú mérleget tudtak vonni a kiérkező mentők. Ott egy tisztázatlan körülmények között a útról letért, árokba hajtott, majd egy fának csapódó járműben utazó négyes közül három embernél csak a halál beálltát tudták megállapítani, az egyetlen túlélőt sérülésekkel szállították kórházba szombat hajnalban.
Akasztónál egy ember vesztette életét és három sérülttel keltek útra a mentők, miután egy személyautó kamionnal karambolozott az 53-as főúton. Ajkánál egy svájci sportkocsi női utasa halt, meg, miután sofőrje egy folyékony oxigént szállító kamionba rohant: a balesetben, melynek súlyosságát fokozta, hogy a robbanásveszélyes anyag átfejtése miatt le kellett zárni a környéket, mindkét járművezető megsérült.
A 26-os út Vadna és Dubicsány közötti kivilágítatlan szakaszán egy gyalogost gázolt halálra egy vele egy irányba közlekedő személygépkocsi: az áldozat 55 éves nagybarcai férfi volt.
Az inárcsi pihenőnél két kamion ütközött, szerencsére, ott nem történt személyi sérülés: az utoléréses balesetben az egyik teherszállító nagy erővel a szalagkorlátnak lökte az előtte haladó tehergépkocsit – a mentés idejére itt is komoly torlódás nehezítette a közlekedést.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat egészségmeteorológiai jelentése szerint a keleti megyékben kezdetben tapasztalt melegfronti hatást hidegfront váltotta fel, ami az arra érzékenyeket fejfájással, migrénnel és tartós álmossággal sújtotta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.