Majdnem három éven keresztül vívta harcát az igazságszolgáltatással Váriné Bihari Éva, akinek lányát 2009. szeptemberében gázolták halálra Gyula belvárosában. A tini épp a zebrán kelt át, amikor H. Attila elütötte őt, Ivett életét nem lehetett megmenteni. Mint arról a Bors beszámolt: a rendőrség bizarr indoklással zárta le az ügyet. A vizsgálók szerint Ivett nem adott elsőbbséget a kocsinak.
Az anya pótmagánváddal élt, s a napokban a Gyulai Városi Bíróság meghozta elsőfokú, nem jogerős döntését: H. Attila 1 év 6 hónap fogházat kapott, két évre felfüggesztve.
– Nem fellebbeztem szigorúbb ítéletért, elértem a célom, kimondták, hogy a lányomat életét elvevő férfi bűnös – mondta a Borsnak Éva. – A férfi továbbra sem érezte szükségét, hogy bocsánatot kérjen tőlem, ehelyett fellebbezett. Azt is elképesztőnek tartom, hogy a bíróság a jogosítványát sem vette el, továbbra is nyugodtan vezethet - tárta szét a kezeit az anya.
Éva jogi képviselője, dr. Futó Barnabás lapunkkal közölte: a bíróság az időmúlásra tekintettel hagyta meg a férfi vezetői engedélyét. – Ügyfelem egyelőre nem döntött róla, hogy kártérítési pert indítson-e a gázolóval szemben, megvárjuk a jogerős ítéletet, utána nem kizárható, hogy keresetet nyújtunk be - magyarázta Futó Barnabás.
Ivett volt Éva egyetlen gyermeke. Az asszony a baleset után felajánlotta Ivett szerveit, amelyekkel három ember életét sikerült megmenteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.