Aktuális

Szeretőjéből csinál kormányfőt a bukott elnök

Bors

Létrehozva: 2012.05.15.

Silvio Berlusconi a botrányt botrányra halmozó Daniela Santanchét, egykori tanácsadóját, egyben volt szeretőjét javasolja majd maga helyett a Szabadság Népe párt miniszterelnök-jelöltjének.

 

Az 51 éves Daniela Santanche lehet Olaszország következő miniszterelnöke. Lapértesülések szerint ugyanis maga helyett korábbi kabinetfőnökét – a hírek szerint egyben korábbi szeretőjét – javasolja majd a Szabadság Népe párt kormányfőjelöltjének Silvio Berlusconi. A 76 éves politikus a szexbotrányai miatt nem kíván már indulni a választásokon.

A kihívó öltözeteiről hírhedtté vált Santanche Torinóban tanult politikatudományokat, életrajzában feltüntette, hogy mesterképzésre a milánói Bocconi Egyetemre járt.

Ám az egyetem névsorában nem szerepelt, stúdiumain nem vett részt, diplomát nem kapott – írta róla az Oggi című olasz lap. Santanche ettől függetlenül két éven át a miniszterelnökség államtitkáraként dolgozott, Berlusconi tavalyi bukásakor pedig középső ujját felmutatva kommentálta az olasz belpolitika aznapi, nem várt fordulatát. Politikai pályafutásának egyik fontos mérföldköve az volt, amikor a Berlusconit kritizáló Madonna filmjének bojkottjára szólította fel az olaszokat.

*

Berlusconi mindeközben egyre kellemetlenebb pillanatokat él át. Szexbotránya a héten a tanúmeghallgatásoknál tart. A milánói bíróságra beidézett lányok előszeretettel teregetik ki a bunga-bunga partikon történteket. Legutóbb Melania Tumini 26 éves modell rántotta le a leplet a Berlusconi által csak ártatlannak nevezett vacsorákról. Tumini szerint a partik inkább emlékeztettek „prostik csődületére”, semmint egyszerű összejövetelekre.

A lányok többsége nővérke vagy rendőrjelmezbe bújt. (Korábban már kiderült, hogy Berlusconi igényelt focimezbe öltözött és álarcos lányokat is.) Tumini szerint a kiválasztottaknak aztán jelentős összegeket fizettek, ha egész éjszakára maradnak: ékszerekkel, autókkal és készpénzzel halmozták el a lányokat.

Tumini – elmondása szerint – nem maradt, ezért mindössze négy darab ötszáz eurós bankjegyet (összesen 580 ezer forint) és egy Berlusconi-CD-t kapott a volt kormányfőtől.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110218
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110218
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196086_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110218
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110218
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110218
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos