Szívesen vesznek Munkácsyt
A tehetős emberek nemcsak külföldön, hanem hazánkban is szívesen költenek luxus termékekre – mint svájci óra, kézzel készített autó, egyedi márkás ruhák – és utazásra, kaszinóra is. Ugyanakkor a gazdagok világában mindig is előkelő helyet foglaltak el a műkincsek. Tavaly például a legmagasabb áron leütött festmény egy Munkácsy kép, az Alvó nagyapó volt, 180 millió forintért talált gazdára. Ma már az űrutazás sem vágyálom, 18 éve egy japán tévériporter, Tohiro Akijama húszmillió dollárért jutott fel az űrbe, később követte őt a magyar származású Charles Simonyi is. A mi gazdagjainknak azonban erre még nem futná.
Gyerekeket taníttatnak, szegényeket támogatnak
Demján Sándor nemcsak a leggazdagabb magyar – 300 milliárd forintos vagyon –, hanem egyike a legnagyobb adakozóknak. 1994-ben létrehozott alapítványa mára csaknem 2500 nappali tagozatos rászoruló, tehetséges egyetemi hallgatónak nyújt havi húszezer forintos ösztöndíjat. Vagyona 90 százalékát a magyar kultúra és a szegény fiatalok támogatására hagyja.
Csányi Sándor, az ország második leggazdagabb embere – 210 milliárd forint –kétmilliárd forintos vagyonnal rendelkező alapítványt működtet a szegény, de tehetséges gyerekek taníttatására.
Futó Péter, aki 36 milliárd forintos becsült vagyonával a 17. helyen szerepel a listán, főleg a beteg gyerekeket segítő alapítványokat támogatja, és a hajléktalanoknak igyekszik segíteni, legutóbb hálózsákokkal. A Béres csepp feltalálójának fia, Béres József – a listán 24. helyen áll 23 milliárd forintos vagyonnal – évente jótékonysági koncerteket rendez egy egészségnevelési díjat alapított, és a rászorulóknak Béres–cseppet adományoz.
Tehetősebbek a külföldiekHofmeister Zoltán