Szolnoki György, hentes: Mindig CSAK addig eszem, amíg jól nem lakom. Ha már nem esik jól, simán otthagyom a tányér szélén a maradékot. A baj az, hogy este pakolom magamba a legtöbb kaját.
Reisner Helga: Valóban úgy neveltek engem is, hogy amit kivettem a tányéromra, azt egyem is meg. Ez is a baj. Talán ezért kéne leadnom öt kiló felesleget.
Nóra és nyolc hónapos kisfia Richárd: Most még kevés szilárd ételt eszik a kisfiam, hiszen jórészt anyatejen él, de úgy gondolom, hogy amit meghagy majd nagyobb korában, azt semmiképp sem fogom kidobni, inkább megeszem. Persze most, hogy mondja, hogy épp ez vezet elhízáshoz, azt hiszem, meggondolom a dolgot.
Ki a kövér?Hofmeister Zoltán