Milliárdokat érnek a hazánkból elrabolt műkincsek

PUBLIKÁLÁS: 2008. augusztus 31. 12:00
250 milliárd forint. Óvatos becslések szerint is legalább ennyit ér az a 100 ezer műtárgy, amelyet a szovjet és a német hadsereg katonái cipeltek el hazánkból a második világháború után. Magyarországnak azonban esélye sincs arra, hogy visszakapja ezeket. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen további több ezer műtárgyról nem lehet tudni, hová tűntek a magyar múzeumokból vagy magántulajdonosoktól.
Pereskedik az állam
A magyar sajtóban a Seuso-kincsekről írtak a legtöbbet. Az ókori római eredetű dísztárgyak a mai Balaton területéről, Lucus Pelso vidékéről származnak. A tudósok úgy tartják, egy barbár betörés során rejtették el a föld alá. 1975-76-ban Sümegh József ásta ki ezeket, évekkel később viszont őt rejtélyes körülmények között felakasztva találták meg egy pincében. A magyar állam a kilencvenes évek elején indított pert az angol Lord Northampton ellen, aki 1982-ben jutott hozzá 14 ezüsttálhoz, csakhogy eddig a magyarok minden pert elveszítettek. Becslések szerint a teljes kollekció 16-40 milliárd forintot érhet.





Hatvany rokonait kárpótolták



Herzog a spanyolokat kedvelte




Nyomoz a rendőrség







Kiss Zsuzsanna
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.