Egy háromszintes, vajdasági wellness-attrakció nyit meg februárban

többszintes
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 11. 06:33

Szegedtől körülbelül 80 kilométerre járunk a vajdasági Adán, ahol a nyaralók és a helyiek régóta élvezik már az adai strandfürdő medencéit, melyeket 2021 júniusában felújítva adtak át újra a vendégeknek. A község azonban most egy új attrakcióval gazdagodik, méghozzá egy háromemeletes, 2800 négyzetméter alapterületű wellnessfürdővel, mely a strandfürdővel ellentétben egész évben üzemelni fog.

Forrás: Bazeni Adica Ada / Facebook.com

Ha minden a tervek szerint megy, akkor a modern komplexum február elsejétől fogadja majd a vendégeket. A többszintes fürdőépületben találunk majd egy-egy relax-, élmény- és gyermekmedencét, a medencék mellett finn szaunát, gőz- és pezsgőfürdőt, valamint vendéglőket és boltot is.

A létesítmény energiaigényét jelentős részben a szomszédos termálkútból származó 61 Celsius-fokos termálvíz biztosítja – írta meg a vajdasági Magyar Szó.

A cikk szerint a fürdő már elkészült, csak az utolsó simításokat végzik az épületen és a környékén. Szerelik a világítást, kövezik a parkolót és előkészítették már a parkosítást is. Az első képek pedig azt mutatják, hogy megkezdődött a próbaüzem is. A helyiek pedig lelkesek, az üdültetési közvállalat Facebook-oldalán olvasható kommentek szerint.

Aki a fürdőbe látogat a jövőben, az 2, 3 és 4 órás, valamint napijegyet válhat majd. Három éves korig ingyenesen a fürdő látogatása, 7 éves kortól pedig kedvezményes. A wellnessközpont körülbelül 250 vendéget tud egy időben befogadni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.