Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Pallagi Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 28. 10:00
Ha én lennék a Polt Péter, arra biztatnám a gyerekeimet, hogy változtassák meg a nevüket, mert csak a szégyen van vele.
Pallagi Ferenc

Különösen az után, amit az általa vezetett ügyészi kar a Matolcsy jegybankelnök elleni feljelentés elutasítása végett papírra mert írni a napokban.

Felnyomták a Matolcsyt, hogy a vagyonbevallásában nem tüntette fel azokat a pénzeket, amelyeket a fizetésén felül a Nemzeti Bank alapítványaitól kap. Illetve, ezeket a tiszteletdíjakat a nemzet sámánja föl sem veszi, mert továbbadja jótékony célokra. A szabályok szerint azonban ez mégiscsak az ő jövedelme, és feltüntetendő a vagyonbevallásban. Ezért is, meg némi botránykeltés, és po­litikai haszonszerzés reményében jelentette fel Matolcsyt az ügyészségen egy ellenzéki politikus.

Ügyészi szempontból ez a klasszikus füstölgő pisztoly! Csak össze kell hasonlítani az alapítványok kifizetési listáját a vagyonbevallással, és véget is ért a nyomozás, jöhet a vádemelés. Már persze egy ügyészségen! Ha Polt Péter felügyeli a testületet, akkor nem, akkor a gyereket is ki tudják dumálni az anyja hasából, illetve a nyilvánvalóan kifizetett pénzeket is le tudják hazudni a törvénykönyv lapjairól.

Azzal a szellemes indoklással ejtették végül a vádemelési indítványt, hogy miután Matolcsynak nem fizették ki közvetlenül a lóvét, így el sem hatolt az agyáig, hogy az az ő pénze, sőt a tudata „át sem tudta fogni”, hogy ő onnan pénzt kap, így nem lehetett szándékos, hogy kihagyta azt a bevallásból, ha meg nem szándékos, akkor nincs törvénysértés. Atyaúristen!

Matolcsy helyében én kikérném magamnak ezt, ami lényegében azt mondja, hogy ő hülye, mert amit nem lát, azt már át sem tudja fogni a tudata, de hát, ki mennyit bír! A Polt helyében viszont tényleg nem lennék, mert ez már nem csak ciki, de iszonyatos szégyen és gyalázat!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.