Jó hír: Nagyobb védelmet kaphatnak az utasok a járattörlésekkel szemben

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 30. 16:18

Az Európai Bizottság jogszabálymódosításokat javasol az utasjogok kibővítése és az utazók hatékonyabb tájékoztatása érdekében – írja az MTI, Didier Reynders uniós igazságügyi biztos tájékoztatására hivatkozva.

Forrás: Shutterstock

Didier Reynders a javaslatok bemutatásakor kiemelte: az új szabályok elfogadásuk esetén tisztázni fogják a visszatérítésre vonatkozó előírásokat abban az esetben, ha a légijáratokat vagy az átszállásos utazásokat közvetítőn keresztül foglalják le. Célja, hogy az utasok jobban védve legyenek a járattörlésekkel szemben – mondta.

Az új szabályok gördülékenyebbé teszik az utazásokat, különösen ha azok különböző utazási szolgáltatásokat vagy közlekedési módokat foglalnak magukban, biztosítva a jobb és valós idejű tájékoztatást, például a késésekről és a járattörlésekről. A javasolt módosítások erősebb és egyértelműbb jogokat biztosítanak az utazók számára, és egyértelművé teszik az utazásszervezők kötelezettségeit és felelősségi körét – közölte.

A sajtótájékoztatón Adina Valean közlekedésért felelős uniós biztos elmondta: különös figyelmet kell majd fordítani a fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű utasok szükségleteire a közlekedési módok közötti váltás, azaz az átszállás megvalósítása és megkönnyítése, valamint szükség esetén a minőségi segítségnyújtás javítása érdekében. Ha egy légitársaság például arra kötelezi a fogyatékossággal élő vagy csökkent mozgásképességű utast, hogy kísérettel utazzon, mert az utasnak segítségre van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen a repülésbiztonsági követelményeknek, a légitársaságnak a kísérő személyt díjmentesen kell szállítania, és amennyiben lehetséges, az utas mellett kell ülnie - tájékoztatott. Ez a jog már létezik vasúton, hajón vagy autóbuszon folytatott utazás esetén - emlékeztetett az uniós biztos.

A brüsszeli testület közleménye szerint a jelenlegi szabályok módosítását az tette szükségessé, hogy az elmúlt években jelentősen növekedett az EU-ban repülővel, vonattal, autóbusszal vagy komppal utazók száma, elérve a mintegy 13 milliárdot évente. Az uniós utasjogok hatálya alá tartozó utazók száma a következő években tovább fog növekedni, 2030-ra várhatóan eléri a 15 milliárdot, 2050-ra pedig a közel 20 milliárdot - tették hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.