Budapest első játszó-utcájának állít emléket a legújabb tűzfalfestmény

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 09. 16:17

A Neopaint tűzfalfestő csoportról utoljára a Szinyei Léghajóját ábrázoló festménye kapcsán írtunk, amelyet a Szinyei Merse Pál Gimnázium falára festettek. Most újabb oktatási intézmény, nevezetesen a VII. kerületi Alsóerdősor iskola udvarán jelent meg alkotásuk, amely a Szövetség-Barát utca felől is jól látható.

Forrás: neopaint/Facebook

A kivitelezést megnehezítette a november végi, december eleji időjárás, írják egy Facebook-posztban, hozzátéve, hogy az illusztráció megtervezésére régi barátjukat, Brunszkó 'Nikon' Lacit kérték fel, aki a következő szavakkal egészítette ki grafikáját:

,,A Barát utca 1954-ben lett Budapest első "játszó-utcája", amikor 9 és 21 óra között lezárták az utcát az átmenő forgalom elől, a célirányú forgalmat pedig 5km/h sebességre korlátozták. Kedves mellékszál, hogy az első játszó-utcát többek között Barát István rendőr őrnagy adta át a gyerekeknek. A kép központi része, a napocskát rajzoló kislány, az ugróiskola és a pettyes labda, erről a történetről emlékezik meg.

Néhány utcára innen terült el a századfordulón Csikágónak becézett városrész, amely a közhiedelemmel ellentétben nem a rossz közbiztonság miatt kapta nevét, hanem az amerikai város egymást derékszögben metsző utcáihoz hasonló elrendezés miatt. Békés Pál író, Csikágó, gangregény című munkájában a következőket említi: „Mérnökök jelölték ki a káposztaföldek és kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát."

Forrás: neopaint/Facebook

A képet körülfogó tök, burgonyavirág, paprika, paradicsom, káposzta és egyéb zöldségfélék pedig ezeknek a valaha itt zöldellő konyhakertecskéknek állít emléket."

A helyszín már ismerős volt számunkra mert 2014 ezen az udvaron festették meg a Budapest Bang c. képet 1000m2-en, amit Vidák Zsolt tervezett. Az új falfestmény a VII. kerületi Erzsébetváros Önkormányzata megbízásából készült.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.