Egy nem mindennapi sajtóeseményre érkeztem, egyenesen az erdőbe, ahol az úttalan-utakat elhagyva, egy gyönyörűen felújított turistaház fogadott, takaros terasszal, és a szűnni nem akaró eső sem szegte jókedvemet. Körbejártam a zöldszállás minden zeg-zugát, hogy megtapasztalhassam, milyen az, amikor régiből újat varázsol egy házaspár, hogy megmentsék az utókornak az értékeket. Azokat az értékeket, amelyek nélkülük, kitudja hová tűntek volna.
Kollár-Klemencz László, a Dömörkapu Kft ügyvezetője, valamint az új turista és biciklis-központ leendő üzemeltetője, beszédében köszöntette az összegyűlteket és összefoglalta a Dömörkapu rengeteg megújulásának lényegét.
"Régi tervünk volt feleségemmel, hogy a közelünkben lévő Dömörkapu telepen kellene valamit csinálni, ne hagyjuk teljesen tönkremenni. Nagyon sok a turista a környéken, akik a városból kimenekülve itt, az erdő csendjében találják meg a nyugalmat, Akár kerékpárral, akár gyalogosan érkeznek. Mi is itt lakunk az erdőben, és szerettünk volna valami jó célt szolgálni, miközben teszünk valamit a környezetünkért, és magunk is élvezzük a gyümölcsét" – mondta.
László, a Dömörkapu lelke, azt is megemlítette, hogy felesége eleinte óva intette ettől a kezdeményezéstől, hiszen így is rengeteg dologban van benne, ám közben Sára is rábólintott, és együtt folytatták a nem mindennapi küzdelmet az elemekkel.
Gyönyörű felújítást végeztek, amelyben nagy segítségükre volt a Szentendrei Önkormányzat nyitott hozzáállása is. Kezdetekben egy turista büfét üzemeltettek, majd egy komplex erdei turisztikai közösségi helyben gondolkodtak, amely mára, ahogy a képek is mutatják, sikeresen létre is jött.
Az eső nem akarta alábbhagyni, de ez cseppet sem zavarta az egybegyűlteket. Odabent kellemes környezetben, jó társaságban telt az idő, és mindenkit összekötött a természet szeretete iránt érzett kötődés. Az erdő közelsége olyannyira érezhető a falak közt, hogy szinte szervesen összeforr a turista-szállással. Talán ez a nyugalom járta át az emberek lelkét.
"Amellett, hogy nagyon sok sporttal kapcsolatos kezdeményezés indult itt a környéken, akár tőlünk a büféből, színes, kulturális rendezvényeket, koncerteket, filmvetítéseket, beszélgetéseket is tudhatunk már maguk mögött. Továbbra is szeretnénk erősíteni a kultúrát, az erdővel való kapcsolódásra fókuszálva. Gyógynövénytúrákat, gombakereső túrákat szerveztünk már ezidáig is, és ezután is tervben van számos felemelő program kivitelezése.
Egy fejlesztésnek köszönhetően mostantól, kulturált, tágas szállásokat tudunk biztosítani a turistaközönségnek, egy kerékpárosponttal egybekötve, amely bicikli kölcsönzőt és gyors-szervizt is tartalmaz" – mesélte László.
"Idővel, további fejlesztéseket igénybevéve, a jövőben azt szeretném, hogy Dömörkapu teljes egésze visszakapja azt a méltóságát, amilyen lehetett ez a kis bányászfalu, száz évvel ezelőtt" – tette hozzá a Dömörkapu Rengeteg életrehívója, és gazdája, Kollár-Klemencz László.
Bővebb információt olvashatnak a Dömörkapu Rengeteg oldalán.
(Címlapkép: Frenyó Krisztina)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.