Újjáépítik a lillafüredi Zsófia-kilátót, hogy úgy nézzen ki, mint az 1900-as évi fotókon

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 12. 09:55

Újjáépül a legendás lillafüredi Zsófia-kilátó és vele együtt a Felső-hámorból odavezető 1,3 kilométeres tanösvény. A munkálatok a kilátó alaplemezének vasszerelésével és betonozásával már megkezdődtek szeptember végén a Dolka-tetőn és a tanösvény egyes pontjain, de az építkezés, tereprendezés még hónapokig eltarthat, olvasható a helyi Minap.hu cikkében.

Az újjáépülő Zsófia-kilátó látványterve Forrás: Északerdő Erdőgazdasági Zrt.

A cikkből kiderül, hogy a kilátó földszintje mészkőburkolatot kap, a felső két szint pedig vörösfenyőből épül fel, és külsőleg teljes egészében úgy néz majd ki, mint az 1900-ban felavatott eredeti építmény. A tervek szerint a kilátó kupolája is olyan lesz, mint amilyen a múlt század legelső éveiben volt látható.

A Palotaszálló függőkertje, szemben a Dolka-tetőn a Zsófia-torony kupolája látszik ezen az 1943-as fotón Forrás: Lissák Tivadar / Fortepan

Az új Zsófia-kilátó várhatóan 2022. márciusára készül el, a munkálatokra 50 millió forintos GINOP pályázati pénzt elnyert Magyar Természetjáró Szövetség és az Északerdő Zrt. pedig abban bízik, hogy a turisták körében hasonlóan népszerű lesz, mint amilyen az eredeti volt a maga idejében.

„Lillafürednek egykor két emblematikus építménye volt: a Palotaszálló és a Zsófia-kilátó. Az új, közel húsz méter magas létesítmény ismét éke lesz majd ennek a turisták által egyébként is nagyon kedvelt desztinációnak" – fogalmazott Bózsó Gyula, az Északerdő műszaki osztályvezetője a lapnak adott interjújában.

Palotaszálló a Dolka-tetőről a Zsófia-kilátóból nézve 1938-ban Forrás: Fortepan / Szekrényesy Réka

Az 1900-ban épült kilátó eredetileg a Millenium nevet kapta, és csak később keresztelték át a Lillafüred névadójaként ismert Teleki Zsófia grófnő tiszteletére. A 390 méteres tengerszint feletti magasságban álló Zsófia-kilátóról a múlt század első évtizedeiben kivételes panoráma nyílt a Palotaszállóra, a Hámori-tóra, illetve a Szinva és a Garadna völgyére. És bár túlélte a világháborúkat, amikor a hegyoldalban elkezdték építeni a Szikla nevű katonai légvédelmi harcálláspontot, nem tűrték meg a Zsófia-kilátót, ezért 1950-ben lebontották, helyére pedig a radarállomás antennáját telepítették, amely 1989-ig állt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.