Magyar viaszfigurákkal nyílik Madame Tussauds állandó kiállítása Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 17. 09:02

Jövő év elején az első, teljes egészében franchise-konstrukcióban megvalósuló Madame Tussauds nyitja meg kapuit a budapesti Vörösmarty tér közvetlen szomszédságában – írja a Turizmus.com.

A tárlat jogtulajdonosa Merlin Entertainments, a turisztikai fejlesztést pedig a Dorottya Experience Kft. valósítja meg, akik reményei szerint a nemzetközi és magyar, kortárs és történelmi személyiségeket interaktív környezetben felsorakoztató attrakció fontos szerepet kap a hazai idegenforgalom koronavírus-járvány utáni újraindításában is.

Az új panoptikum mintegy 2000 négyzetméternyi területen kínál majd szórakozási lehetőséget.

A nemzetközi hírességek mellett a budapesti helyszín számos magyar vonatkozású történelmi személyt is felvonultat majd a kiállításon. Ennek célja, hogy a látogatók, különösen a fiatalok, közvetlen és interaktív módon ismerhessék meg a magyar kultúrát és nemzetünk történelmének kiemelkedő alakjait.

A londoni Madame Tussaud panoptikuma már tavaly elválasztotta a hercegi párt a királyi család többi tagjától miután Harry és Meghan bejelentette, visszalépnek királyi kötelezettségeiktől Forrás: Schweiz41/Wikimeida Commons

A bemutatni tervezett személyek kiválasztását széles körű piackutatás és egyeztetések előzték meg. A kiállításon a régmúlt korok politikusai mellett 20. századi magyar zenészek, művészek, sportolók és más közéleti személyek, kortárs karakterek is helyet kapnak majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.