Puccini, Bizet és Verdi is élőben jelentkezik az Operaház új stream-sorozatában

facebook live
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 30. 11:35

Az Operaház a járványveszély és a felújítások miatti leállások ellenére is folytatja a munkáját, és nem csak a közönség kedvéért, de a munkájuktól az egyik napról a másikra eleső énekeseinek is segíteni szeretne a az új stream-sorozatával.

Forrás: Operaház / Facebook.com

Az OperaSzerda, nevéhez hűen szerdánként jelentkezik. A megadott napokon 20 órától láthatók az élő közvetítések az intézmény Facebook-oldalán. A programban a leállás ideje alatt elmaradt operaprodukciók keresztmetszetét láthatják az érdeklődők – olvasható az esemény oldalán.

A következő közvetítést szeptember 30-án, azaz ma este nézhetik meg. Puccini: Manon Lescaut című művét az intézmény korrepetitorai kísérik zongorán, a mű legfontosabb részleteit pedig a produkció főszereplői éneklik. A színpadi előadás fotóival színezett egyórás esteken, bár nem csendül fel a teljes mű, a cselekmény érthető marad, mivel Mona Dániel zenetörténész összekötő szövegekkel foltozza be a szüzsén keletkezett lyukakat.

A program szerint október 7-én láthatják majd még ugyanilyen felállásban Bizet Carmen előadását, október 14-én Verditől Az álarcosbált, október 21-én pedig a Székely fonót Kodálytól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.