Megérkezett Szegedre Irungu, a pesti zsiráf – videóval

Szegedi Vadaspark
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 18. 12:55

Egy fiatal Rotschild-zsiráf érkezett a Szegedi Vadasparkba a Fővárosi Állat- és Növénykertből. A 2017 elején született Irungu szállítása minden komplikáció nélkül zajlott. Nyugodtan, a fölötte belógó faleveleket rágcsálva várta, hogy végre az autó a helyére kerüljön, és alig, hogy kitárult a speciális, zsiráfszállításra kialakított utánfutó ajtaja, egyből a rámpára lépett, és el is foglalta a számára kialakított boxot a házban - derül ki a Vadaspark közleményéből.

A 2017-ben született három zsiráf, Sauda Irungu és Sheshe Forrás: Alapítvány a Budapesti Állatkertért/Facebook

Most egy darabig az új helyét szokja, majd megismerkedik a csapat többi tagjával is, Thaboval és Luke-kal. Pár hét múlva már a külső kifutójában ismerkedhetnek meg a látogatók is a fiatal bikával, addig pedig az üvegen át leshetnek be hozzá.

A zsiráfok szállítása nem egyszerű feladat, megfelelő szállítóeszközök mellett hatalmas tapasztalat is szükséges hozzá. A vadaspark is egy olyan szakembert kért fel, aki szinte mindent tud a nagyméretű emlősök szállításáról. A cseh Dvur Kralové-i Állatkertben dolgozó Zdenek Barta nem először szállít Szegedre zsiráfot, már jól ismeri a zsiráfházat. Irungut még Dr. Sós Endre, a fővárosi állatkert főállatorvosa is elkísérte, de az ő közreműködésére nem volt szükség szerencsére, a zsiráf biztonságosan utazott, majd nagyon gyorsan hagyta el a szállítójárművet és foglalta el a helyét.

A Szegedi Vadaspark fiatal bikák tartásával segíti a zsiráfok európai fajmentő tenyészprogramját (EEP). Ennek oka, hogy a zsiráfok szociális viselkedésének – vagyis, hogy egy idősebb bika több tehénnel él együtt – egyfajta következménye a „hímtöbblet", amelyet agglegény csapatban tartanak az állatkertek.

Amíg nincs nőstény a közelben, ők jól meg is férnek egymással. Jelenleg a Rotschild-zsiráf az egyik legveszélyeztetettebb alfaj, kevesebb, mint 1700 egyede él vadon. Állatkertekben viszont a programnak köszönhetően nagyon jó a helyzete, inkább a hím többletszaporulat elhelyezése jelenti a legnagyobb kihívást, ebben nyújt segítséget a Szegedi Vadaspark az újabb fiatal bika fogadásával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.