Töltelékes káposztát és vadgyümölcs-pálinkát is kóstolhatunk a hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 07. 15:15

A Millenáris parkban megrendezett Székely Fesztivál idei díszvendégei Udvarhelyszék, a Székelyföld történelmi központjának települései lesznek. A 2019. május 10-12. között, péntektől vasárnapig tartó rendezvényen kulturális programokkal, székely ételekkel és italokkal, kézműves termékekkel, valamint rajzfilm vetítéssel várják a látogatókat. A hétvégén minden nap egy-egy megye - Maros, Hargita, Kovászna - mutatja be kulturális értékeit.

Forrás: Székely Fesztivál 2019 / Facebook.com

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a háromnapos eseménysorozatot, amely az idén ingyenesen látogatható. A rendzvény kiemelt vendége Böjte Csaba szerzetes lesz. Az esemény célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és a székely gasztronómia megismertetése.

Négy helyszínen hatvan műsorszám és több mint 500 fellépő mellett csaknem 100 kézműves termelő portékái, valamint turisztikai kiállítás és két művészeti tárlat is várja a látogatókat. A gasztronómiai programokat a Híres székely ételek és italok gyűjtőnév alatt találják majd meg a programban. A több mint félórás bemutatók első részét pénteken nézhetik majd meg, ekkor a töltelékes káposzta kerül az asztalra. Szombaton a tárkonyos pityókalevessel ismerkedhetnek meg, délután pedig a Tiltott Csíki Sör története kerül a középpontba. Vasárnap az édességeké és a párlatoké lesz a főszerep. A kürtöskalács mellett a Balla Géza Pincészet borai és az Erdélyi Pálinka Lovagrendvadgyümölcs-pálinkáit kóstolhatják meg.

Varázspatkók és százlábúak

Kulturális és kulináris kínálatának legjavát hozza el Udvarhelyszék az idei rendezvényre. A három nap fellépői között lesz a Bekecs Néptáncegyüttes, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvós Zenekar, a Százlábú Néptáncegyüttes és Borbáth Szilveszter. Szombat délután külön műsort tart a szentegyházi gyermekkórus 130 székely gyermek közreműködésével.

Forrás: Székely Fesztivál 2019 / Facebook.com

A programok közül kiemelt szerepet kap a Székelykeresztúr és Szenterzsébet vidékéről érkező Cickom Énekegyüttes, valamint a székelyudvarhelyi néptáncműhely előadása. Emellett háztáji gazdaságok termékei is bemutatkoznak, lesz kóstolás és vásár is. A Vámszer Géza Művészeti Népiskola oktatói és fellépői fafaragást, kerámiázást és nemezelést tartanak, vasárnap pedig a Székely Legendárium Varázspatkó című új rajzfilmjének budapesti premierjén vehetnek részt az érdeklődők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.