Új tanösvények, túraútvonalak és 3,5 milliárd a bakancsos túrázásra

túra
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 20. 10:53

A Magyar Természetjáró Szövetség Budapest környékén és a kiemelt térségek területén, összesen 217 helyszínen fejleszti 2020-ig a bakancsos turizmus infrastrukturáját. Az európai uniós pályázat keretében most elnyert közel 3,5 milliárd forintos beruházás részeként egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek létesülnek – hangzott el a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

Még a túrázást is érdemes megszakítani hazánk leghosszabb, 1332 métert bejáró libegőjéért a Zemplén Kalandparkban Forrás: Csikesz Mariann / Travelo

Az erdei infrastruktúra fejlesztésének keretében létrejövő új parkolók, kerékpártárolók és illemhelyek a várakozások szerint a környezeti terhelést is csökkentik majd – ez már csak azért is fontos lépés, mert pl. a Pilisi Parkerdő Zrt. területét évente 25 millióan látogatják. Ugyanakkor a beruházás a Pilist és a Börzsöny területét, a Sopron–Fertő kiemelt térségét, a Bakony és a Balaton területét, illetve Galyatetőt, Lillafüredet és a Zempléni-hegységet is érinti.

A Fertő tónál kenuba ülve, vagy egy kis szolárhajózással is megszakíthatja a bringatúrát Fotó: Polyák Attila - Travelo

A Magyar Természetjáró Szövetség a tervezésnél nemcsak a környezettudatosságot igyekezett szem előtt tartani, de azt is, hogy minden fejlesztés lehetőség szerint akadálymentes, felnőtt- és gyerekbarát legyen, illetve, hogy olyan infrastruktúra fogadja a látogatókat, amely lehetővé teszi és egyben ösztönzi a négy évszakos, „365 napos" túrázást.

Ha szexi domborulatokra vágyik, irány a Dunakanyar! Forrás: Kálló Péter / Travelo

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy fontos szempont volt az egyes elemek hálózatba rendezése is, mivel a projektek az egész országot átfogják, így minden klasszikus bakancsos desztinációban történik valami. A szövetség weboldalán részletes, térképes kereső mutatja be az egyes projektelemeket, továbbá készül egy 9 kötetből álló túrakönyvsorozat is a Természetjáró nevű applikációhoz hasonló tartalommal, amelyről legutóbb itt írtunk bővebben. A munka ezekben a hetekben indul el, a fejlesztéseket 2020. szeptember végéig kell megvalósítani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.