Kis híján elpusztult az öt fiatal szürkemókus az amerikai Wisconsin államban, miután a farkaik szinte összenőttek és ezáltal elválaszthatatlanokká váltak egymástól - írja a The Guardian híre alapján a Sokszínű Vidék. A rágcsálók az anyjuk által épített fészekben gabalyodtak össze, a farkuk pedig valóságos gordiuszi csomóvá alakult át.
A mókusokra egy túrázó talált az erdőben, és azonnal egy állatmentő szervezethez vitte őket. A kis állatok nagyon féltek és stresszes állapotban voltak, ezért első lépésben mind az öt kölyöknek érzéstelenítőt adtak, majd csak ezután kezdték meg a beavatkozást - írja Facebook oldalán a Wildlife Rehabilitation Center. Az orvosok végül sikeresen végrehajtották a műtétet, és átvágták a gordiuszi csomót. Elmondásuk szerint lehetetlen volt megállapítani, hogy melyik farok kihez tartozott. Rendkívül aggódtak, mert mindegyik mókus szövetkárosodást szenvedett a keringési elégtelenség miatt.
Az operáció megközelítőleg húsz percig tartott, a mókusoknak ezután még ki kellett hevernie az érzéstelenítő hatását. Most már az összes mókus csillogó szemmel néz a világra, de néhány napig még orvosi felügyelet alatt tartják mindet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.