Bagolyéleteket ment a budapesti Sünispotály

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 17. 14:31

Nemrég mi is írtunk róla, hogy mentőközpont kezdte meg működését a Fővárosi Állatkertben. A Sünispotályba mostanában több segítségre szoruló bagoly is bekerült: köztük három aranyos gyöngybagoly fióka és egy ütközésben sérült macskabagoly is - tudtuk meg az állatkert híreiből.

Mentett gyöngybagoly fióka Forrás: Fővárosi Állatkert

Az új bemutatóhelyen már sok gondoskodásra szoruló állatot láthattak a látogatók, legújabban azokat a mentett baglyokat lehetett megnézni, akik az elmúlt hetekben kerültek a Fővárosi Állatkert gondozóihoz. Többek között három elárvult, mesterséges nevelésre szoruló gyöngybagoly fiókával is lehet találkozni, és persze azt is meg lehet figyelni, hogy miként gondozzák, táplálják őket. Gyarapodásukat egyébként a gondozók nagy pontossággal követik nyomon, még nevelési naplót is vezetnek róluk. Van továbbá egy már felnőtt korú macskabagoly is a Sünispotályban, aki traumás sérüléssel került a mentőközpontba. Valószínűleg röptében ütközött bele egy üvegablakba, vagy egy mozgó járműbe, sérülései legalábbis erre utalnak. Úgy tűnik, a baleset után viszonylag hamar sikerült behozni, mert nem sokkal később az állat a baglyokra jellemző módon köpetelt is, és a köpetben olyan kisemlős maradványokat, csontot és szőrt találtunk, amely csakis vadászat során elejtett zsákmánytól származhatott. A vadászatkor pedig az állat még biztos nem volt sérült.

Magyarországon mind a macskabagoly, mind a gyöngybagoly természetvédelmi oltalom alatt áll, előbbi védett, utóbbi pedig fokozottan védett állatfajnak számít. Mindkét faj egyedei rendszeresen kezelésre szorulnak, így a Sünipotály munkatársai jelentős tapasztalatot szereztek gondozásukban és gyógyításukban. Gyöngybagolyból az elmúlt 10 évben összesen 31, macskabagolyból pedig ugyanezen időszakban 83 mentett egyednek nyújtottak segítséget.

Ez a mentett macskabagoly valószínűleg reptében ütközött egy üvegablaknak, vagy egy mozgó járműnek Forrás: Fővárosi Állatkert

A budapesti állatkert évtizedek óta foglalkozik Magyarországon őshonos, vadon élő állatfajok olyan egyedeinek mentésével, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. Náluk jó kezekben vannak a törött szárnyú gólyák, mérgezett sasok, fészekből kiesett madárfiókák, sérült sünök, elárvult kismókusok, telelésben megzavart denevérek és más hasonló állatok is. Egy-egy évben általában 1500-2000 egyed kerül be hozzájuk. A cél minden esetben az, hogy az állatok újra képesek legyenek emberi segítség nélkül boldogulni természetes élőhelyükön, így a sérült állatokat meggyógyítják, az elárvultakat felnevelik, a legyengülteket pedig felerősítik. Amikor ez sikerült, az egészséges állatokat szabadon engedik. A már említett Sünispotályban – amely az Állatkert új játszóparkjában, a májusban átadott Holnemvolt Várban található – ezt a mentő tevékenységet mutjaták be a nagyközönségnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.