Ezt a helyet válassza a repülőn, hogy elkerülje a légúti nyavalyákat

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 22. 17:03

A különböző kórokozók és baktériumok persze elkerülhetetlenek a közösségi helyeken, így a repülőgépeken is, de ha jó helyre ül az ember, nagyobb eséllyel tarthatja magától távol ezeket - írja cikkében a Travel and Leisure.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) ugyanis néhány napja publikáltak egy tanulmányt, amelyből kiderül, hogy az a legjobb, ha ablak melletti ülést foglalunk magunknak, és a teljes repülőút ideje alatt ott is maradunk a székünkön. A kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy ha a gépen elkezdünk közlekedni - akár csak pár percre felállunk, hogy megmozgassuk végtagjainkat, vagy meglátogatjuk a mosdót -, a levegő áramlását megváltoztatjuk, tovább cirkuláltatjuk, és így a kórokozókat is lendületbe hozzuk. Ezért van az, mutat rá a tanulmány, hogy egy gépen a légiutaskísérő nagyobb eséllyel fertőzheti meg az utasokat, mint mondjuk egy eleve beteg utas a közvetlen környezetét.

Forrás: Shutterstock

A felmérés során tíz, egy folyosós géptörzsű, transzkontinentális amerikai járat utasainak mozgását figyelték, majd egy szimulátorgépben lemodellezték, vajon cseppfertőzéssel hogyan terjednének egy ilyen gépben a kórokozók.

Ez alapján arra jutottak, hogy a legbiztosabban az ablaknál ülő embereket kerülik el ezek a baktériumok, mert ők eleve nem szívesen mozgatják a mellette ülő utastársaikat, és kétszer is meggondolják, hogy kimenjenek-e a mosdóba. A felmérés eredménye szerint azok, akik a folyosó mellett ültek közvetlen, 80 százalékban felálltak helyükről, mosdóba mentek, sétáltak. A középen ülőknek már csak 62 százaléka tette ugyanezt, az ablaknál ülőknek pedig mindössze 43 százaléka hagyta el helyét a repülőút ideje alatt. A szimulátoros modellezés során kiderült, hogy ha a gépen komolyabb vírus vagy kórokozó lett volna, akkor utóbbiak jóval kisebb arányban szedhettek volna össze influenzát vagy egyéb légúti betegséget, mint a folyosó mellett ülők, akik körül a kórokozóval terhelt levegőt a légiutaskísérők és más utastársak is folyamatosan feléjük cirkuláltatták.

A felmérés során azonban az is kiderült, hogy a tíz vizsgált járat közül azokon a gépeken, ahol egy valaki már eleve betegen szállt fel 149 utastársa mellé, akkor is mindössze plusz egy-egy ember szállt le frissen fertőzötten a gépekről.

Egyébként pedig azok, akik egy nyilvánvalóan beteg utas mellett ülnek, legfeljebbb annyit tehetnek, hogy fejük felett bekapcsolják a mini ventillátort és elkergetik a baktériumokat - tanácsolja a lap.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.