Mikulás a föld alatt: rendhagyó túra a Baradla-barlangban

Baradla-barlang
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 09. 11:37
November 28. és december 6. között különleges barlangtúrán találkozhatnak a Mikulással óvodás és kisiskolás csoportok, illetve családok a Baradla-barlang jósvafői rövidtúra szakaszán.

Igaz, hogy még csak november van, de a népszerű Mikulás-programokat már most érdemes betervezni, és lefoglalni a helyeket. Az Aggteleki nemzeti Park az idén is barlanglátogatással köti össze a Mikulástúrát – és ez sokkal izgalmasabb program, mint egy bevásárlóközpontba érkező télapó.

Fotó: Komka Péter - MTI/MTVA

A gyerekek játékos feladatok megoldásával jutnak el az Óriások terméig, ahol dallal hívogatják elő a Télapót. A barlangtúra után közös fénykép készítésére is lehetőség nyílik a Mikulás szánkója mellett, és csomagot is kapnak a részvevők. A túrák 9, 11, 13 és 15 órakor indulnak, november 22-ig a jósvafői jegypénztárban lehet előzetesen bejelentkezni.

A családokat december 3-án és 4-án várják, 10 órakor és 11.30-kor indulnak a túrák ezeken a napokon. A részvétel 1500 Ft/fő, előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb a választott túranap előtti naptári napig a jósvafői jegypénztárban.

További információ itt található.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.