A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető vezeték nélküli internetkapcsolat segítségével – figyelmeztetett az MTI szerint egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO).
„Az utastéri internetkapcsolatot a repülőgép és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatként kell értelmezni" – állította a kongresszusi felkérésre elkészített jelentés, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt rossz szándékú szereplők megpróbálhatják kihasználni.
A szerzők szerint elméletileg elképzelhető, hogy valaki egy laptop segítségével a földről vagy az utastérből utasításokat adjon a gépnek, vírussal fertőzze meg a repülésirányítási komputereket, vagy az ellenőrzése alá vonja ezeket a számítógépeket, a figyelmeztető, sőt, még a navigációs rendszereket is.
Hichael Huerta, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) igazgatója egyetértett a jelentéssel, és kijelentette, hogy az irányítása alatt álló hatóság együttműködésbe kezdett kormányzati kiberbiztonsági szakértőkkel, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) embereit, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket.
A GAO által a jelentés megírására felkért kiberbiztonsági szakemberek szerint a repülőelektronikai berendezéseket védő tűzfal – mint bármilyen szoftver – feltörhető, ha a pilótafülke és az adott géptípus szórakoztató rendszere ugyanazokat a vezetékeket és routereket használja. A jelentés egyik szerzője, Gerald Dillingham a CNN-nek kijelentette, hogy ez például a Boeing 787-es Dreamliner, valamint az Airbus A350-as és A380-as esetében is így működik.
A régebbi típusú, 20 éves vagy annál idősebb gépek, amelyek nem támaszkodnak nagymértékben az internetre, ezen a módon nem annyira sebezhetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.