Tomboló erdőtűz miatt falvakat és kolostorokat kellett kiüríteni Görögországban

evakuálás
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 15:10

A görög hatóságoknak csütörtök reggelre sikerült biztonságos helyre szállítaniuk azon települések lakóit, ahol a tűzoltók komoly erdőtűzzel küzdöttek szerda este óta. A tűz Görögország déli részén, Korintosz régiójából Attika nyugati részéig terjedt – írja a Reuters.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

A lángok Athén fővárosától mintegy 90 km-re, a Korinthoszi-öböl egy kis tengerparti üdülőhelyének erdejében csaptak fel, amely következtében hat falut és két kolostort kellett a hatóság embereinek kiürítenie ma hajnalra, egy másik falu lakóit pedig reggel szólították fel, hogy hagyják el otthonaikat, mert az erős szél keleti irányba tereli a lángokat és várhatóan átterjed a tűz Nyugat-Attikára is. A füstöt Athénból is lehetett látni és szagát érezni.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

"Elsősorban olyan településeket érintett a tűz, amelyek 90%-a nyaralóövezet" – mondta Vassilis Vathrakogiannis tűzoltósági szóvivő a Reuters hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a tűz erdős területeket és dús növényzetet borított lángokba. Az oltásban 180 tűzoltóval 62 tűzoltóautó vett részt, a munkájukat 17 repülőgép és három helikopter segítette. Halálos áldozatokról nem érkezett hír.

Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.