Csak néhány szabálytalanságot találtak Budapesten a Torkos Csütörtökön

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 25. 12:37
Csak néhány szabálytalanságot találtak Budapesten a Torkos Csütörtökön

Hatvanhárom vizsgálatot végeztek, és mindössze ötször találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi revizorai a vendéglátóhelyek múlt heti torkos csütörtökön végzett ellenőrzésén - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

"Akadt ugyan olyan vendéglátóhely, amely az ilyenkor szokásos árengedményt a pénztárgép használatának mellőzésével akarta kompenzálni, a jellemző mégis a nyugtaadás és szabályszerűen bejelentett alkalmazott foglalkoztatása volt" - fogalmazott a hivatal.

A NAV revizorai egyrészt azt ellenőrizték, hogy a torkoskodó vendégek kapnak-e szabályos nyugtát az elfogyasztott ételekről, italokról. A vizsgáltak közül két étterem mulasztotta el beütni a bevételt az online pénztárgépbe, ezeken a helyeken nyugta helyett csupán pincérblokkot adtak a vendégnek. A NAV közleménye szerint erre az egyik vállalkozó azt mondta: "az ilyenkor szokásos árengedményt azzal akarta kompenzálni, hogy a bevételt adózás nélkül teszi zsebre".

Emellett az ellenőrök az alkalmazottak státusát is vizsgálták. A vendéglátóhelyek jellemzően ezen a téren is betartották a szabályokat - írta a NAV, hozzátéve: tizenhatból mindössze három foglalkoztatottal kapcsolatban találtak mulasztást. Volt olyan, ahol a pincért bejelentették, a konyhalányt azonban nem - olvasható a NAV közleményében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.