Az idei az év tájháza-díjat a Baranya megyében található hosszúhetényi tájház nyerte. A Zengő és a Hármas-hegy lábánál elterülő Hosszúhetény tájháza az 1860-as években épült. A műemléki épület a 19. század közepétől a 20. század első feléig mutatja be a dél-dunántúli népi építészet jellegzetes lakóházát. Az épületet és a benne lévő értékes magángyűjteményt 2008-ban vásárolta meg az önkormányzat. A nyitott lábas pajta mezőgazdasági gyűjteményének darabjai közül kiemelkedik a 19. század végéről származó, és még ma is működőképes Röck-féle cséplőgép.
A közösségi térként szolgáló, felújított istállót táborok, rendezvények, múzeumpedagógiai programok számára alakították ki a közelmúltban. A tájház és udvara az udvari kemencével együtt, a falu oktatási-nevelési intézményeinek, valamint a civil szervezeteknek, a Hosszúhetényi Hagyományőrző Együttes és a helyi kézművesek rendezvényeinek ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk átörökítésére.
A Magyarországon jelenleg csaknem 200, működési engedéllyel rendelkező tájház egyedülálló módon jeleníti meg egy adott település vagy tájegység építészeti örökségét, közülük mintegy 109 épület műemléki védettséget is élvez. A magyarországi tájházak hálózata világörökségi várományos helyszíneit ezek a helyben megőrzött, védett népi műemlékek alkotják. A szakma, a gyűjteményeket gondozó civilek és az állami intézmények közös sikere, hogy a magyarországi tájházak hálózata szerepel az UNESCO világörökség várományosi listáján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.