Budapest élhetőbb, mint London

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 21. 16:43
A magyar főváros Londont és New Yorkot is lekörözte az Economist Intelligence Unit élhetőségi listáján. Budapest az ötvenedik lett a listán, melyen az első Melbourne, a második Bécs, a harmadik pedig Vancouver.

A toplistát negyedik éve vezeti Melbourne, de három másik ausztrál nagyváros - Perth, Adelaide és Sydney - is bekerült a legjobb tízbe, melyben a kanadai Calgary és Toronto, valamint az új-zélandi Auckland is szerepel. Mindössze két európai város, a második helyet elnyerő Bécs és a nyolcadik helyen álló Helsinki került be közéjük.

A listát külföldön élő és dolgozó üzletemberek számára állították össze, nekünk úgy tűnik, hogy viszonylag unalmas, családbarát városok dominálnak a top 10-ben. Az 51. helyen álló London és az 56. New York meglepően rossz helyezését az magyarázza, hogy ezekben a nagyvárosokban a zsúfoltság, a bűnözés és a forgalmi dugók is lehúzzák az összevont pontszámot, melyet amúgy a kultúra, az oktatás és az egészségügyi ellátás állapota feljebb helyezne a listában.

A toplista nullától százig terjedő skálán helyezte el a résztvevő 140 nagyvárost a szerint, hogy milyen biztonsági helyzetük, az ott elérhető egészségügyi ellátás, a kultúra és a környezet, az oktatás és az infrastruktúra.

A legjobb tíz város mind 95 és 98 közti pontszámokat kapott, a legrosszabbak pedig 46 pont alatt teljesítettek. A legrosszabbra a szíriai Damaszkuszt és a bangladesi Dakkát értékelte az Economist.

A magyar fővárost nemrég a Condé Nast Traveller utazói a világ legjobb városai közé szavazták be, a Mercer tanácsadó cég felmérése szerint pedig Bécs a világ legélhetőbb nagyvárosa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.