
Vannak emberek, akik szabályosan vonzzák a jólétet, a pénzt. Olyan a gondolkodásuk, olyan a kisugárzásuk, olyan a kiállásuk, hogy nem tehet mást az univerzum sem, mint támogatja őket. Hogy kik ők és miért ilyen sikeresek? Csillagjegyük segítségével fejtjük meg a titkot.
Oroszlán
Aligha meglepő, hogy a karizmatikus és sármos, vezetőnek született Oroszlán helyet kapott ezen a listán. Mondhatni: nélküle nem is lehetne ez a lista. E jegyet a Nap uralja, ezen égitest pedig olyan energiával vértezi fel őt, hogy annak nincs párja. Az Oroszlán elfogadja önmagát, ismeri a saját értékeit, erősségeit, lehetőségeit, és kész is ezeket kamatoztatni.
Bak
A keményen dolgozó, kitartó Bak tisztában van vele: a pénz nem jön könnyedén, nem hullik csak úgy az ember ölébe. Tenni kell érte, és ő kész is tenni. E jegy szülöttei tisztában vannak vele: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Ráadásul a Bak sosem önző, mindig kész segíteni másoknak, másokon, amivel kiérdemi az univerzum áldását is.
Vízöntő
Azt mondják: ha elhiszed, megvalósul. Ez nem is lehetne igazabb a Vízöntőre, aki biztos benne, hogy őt megilleti a gazdagság, a siker - ez a magabiztos gondolkodás pedig egy idő után valóban be is vonzza, amit be kell vonzania. Ráadásul míg a kemény munka sem áll tőlük távol, úgy tűnik, mintha a szerencse is folyamatosan melléjük szegődne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.