Meghökkentő

Elhagyom a terhes feleségemet: nem bírom elviselni, hogy nem takarít

Létrehozva: 2024.04.26.

Csak úgy szórja a pénzt és nem is takarít eleget.

Manapság egyre több a válás. Már szinte viccelődés tárgya szokott lenni az, hogy ha két fiatal összeköti az életét, akkor a násznép azt számolgatja, hogy hány év múlva válnak majd el. A házasság ugyanis nem egy egyszerű intézmény: nagyon sok kompromisszumra és lemondásra van szükség ahhoz, hogy kölcsönösen kellemes életkörülményt alakítsunk ki magunknak. A házasság egy csapatjáték, amit nem lehet önzőn játszani. Talán éppen ez áll a sok válás mögött: a világ manapság igen egocentrikus embereket formál, és egyre nehezebben esik lemondani a saját örömeinkről mások javára. Egy édesapa most kétségbeesetten osztotta meg gondolatait és szándékait egy közösségi felületen, amelynek keretei között elárulja, hogy miért szeretne elválni terhes feleségétől

terhes
A hölgy még várandós, és nem tudja, mi vár rá

Egy hölgy jelenleg második gyermekét várja, és még nem tudja, hogy pár hónap múlva el fogja őt hagyni a férje. Ezzel kapcsolatos gondolatait még nem osztotta meg élete választottjával, csak a Reddit népének fakadt ki, és részletesen leírta a problémákat.

Elárulta, hogy már a gyerekek előtt is voltak problémák. Nem keresnek túl sok pénzt, de a hölgy nagyon szeret új holmikat vásárolni, ezért aztán valósággal szórja a pénzt (noha ő a családi kasszába 10 százalékkal járul hozzá csupán). Úgy gondolja, az elfogadhatatlan, hogy egy olyan büdzséből költekezik, amely az alapvető életkörülmények megteremtésére sem lenne elegendő. Ami azonban különösen zavarja, az az, hogy nem takarít. A férfi állítása szerit az asszonya korábban is trehány volt, mióta azonban babát vár, teljesen elfogadhatatlan lett a hozzáállása. 

Nem hogy a házat nem takarítja, de még maga után sem pakol el. Ha használ egy tányért, akkor addig ott szárad, ameddig a férje el nem mosogatja. Arra, hogy a dolgok nem működnek, a férfi akkor döbbent rá, amikor a felesége egy este arra kérte, mondjon neki valami szépet... És ő nem tudott semmi szépet mondani. Rájött, hogy így nem lehet élni, és a gyerekeknek is az lesz a jobb, ha külön költöznek - írja a Mirror

Természetesen nem szeretné a feleségét magára hagyni terhesen. A baba és a mama egészsége miatt még nem szól a döntéséről, számításai szerint pedig a gyerek születése után 12 hónappal jelenti be a válási szándékát. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715082911
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196122_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András elmondta: ezért van elege a választóknak az ellenzék vezető politikusaiból (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715082911
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715082911
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715082911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715082911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715082911
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje