Ők a legpechesebb csillagjegyek, ha pénzről van szó

csillagjegy
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 05. 17:30
Nem ők azok, akiknek hatalmas összegek hullanak az ölükbe hétről-hétre.

Noha a sikernek számos olvasata van, sokak szerint azok tekinthetők a legsikeresebbnek, akik anyagi téren nagy sikereket érnek el – azaz komoly összegeket visznek haza. Vannak, akik ezt kemény munkával érik el, mások pedig mintha szerencsésebbek lennének a csillagoknak köszönhetően. Olyanok is akadnak, akiknek ugyan jön a pénz, de rögtön el is költik azt – így aztán hiába vonzzák mágnesként a pénzt, ha aztán ki is folynak a forintok a kezeik közül. Most leleplezzük azt a négy csillagjegyet, akiknek valahogy soha nem jön össze a nagy lóvé.

szegény, pénz, nincs pénze, pénztárca, csóró, Pexels
Csillagjegyek, akiknek valahogy nem jönnek a nagy forintok  Fotó: Pexels

Ez a négy csillagjegy keres a legkevesebbet

Halak

A vízjegyű Halak bolygója az álmoknak és vágyaknak élő Neptunusz. Alighanem ennek köszönhető, hogy a nyugodt, empatikus és békeszerető Halak nehezen találja a helyét az élet gyakorlatias oldalán. Nem is igazán hajtja, hogy anyagi javakra tegyen szert. Nem véletlen, hogy eme horoszkóp jelképe két, ellentétes irányba úszó hal. A jegy szülötteire jellemző ugyanis, hogy néha önmagukkal is konfliktusba kerülnek, önmaguk érdekeit sem képesek érvényesíteni, ha azok nem egyeznek a spirituális céljaikkal. Épp ezért van, hogy bizony a pénzügyekben nem tekinthetőbbek a legsikeresebb jegyeknek.

Rák

A Halakhoz hasonlóan a Rák ugyancsak víz jegyű: elsősorban az érzelmei, érzékenysége az, ami meghatározza. Ráadásul a Hold az égitestje, amely ugyancsak az érzelmekkel játszik. A jegy szülöttei önzetlenek és szenzitívek, ezek azonban épp nem azok a tulajdonságok, amikkel a munka világában gyorsan feljebb lehet jutni a ranglétrán. Hiányzik belőlük az a fajta könyörtelenség, ami a meggazdagodást elősegítené. Ráadásul sokkal inkább fókuszálnak a családra, mintsem a munkájukra.

Vízöntő

A jegy szülöttei úttörő gondolkodásukról és progresszivitásukról híresek. Sajnos ez az előremutató hozzáállás azonban nem hozza magával a gazdagságot, ugyanis elsődleges mozgatórugójuk mindig valamilyen jó ügy. Mindig valakiért, valakikért tesznek, egy nemes célért, nem pedig a haszon reményében. Bár nagyszerű vezetők, jellemzően szociális területen helyezkednek el, esetleg oktatóként vagy az egészségügyben.

Bak

Némiképp kakukktojás a felsoroltak közt a Bak: bolygója a Szaturnusz az egyik legkeményebb, legkomolyabb égitest az asztrológiában. Fegyelmet és fókuszt követel minden feladat során. Kétségtelen, hogy ennek köszönhetően folyamatosan sikert akar elérni. Sajnos azonban ez a bolygó kétélű fegyver, ugyanis vezeklést is követel a karmának köszönhetően, így ha nincs csillagászatilag kedvező pozícióban, akkor nagy nyereségek helyett nagy veszteségeket hoz a Bak jegy szülötteinek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.