Ezo

Ők a legszerencsésebb csillagjegyek – te vajon köztük vagy?

Létrehozva: 2023.01.17.

Horoszkópod határozza meg a szerencsédet. Most megmutatjuk, azok közé tartozol-e, akire Fortuna nap mint nap rámosolyog.

Vannak, akik bármibe is fogjanak, szerencse özevi útjukat, könnyedén elérik, amit akarnak, míg másoknak mintha a sors is folyamatosan keresztbe akarna tenni. Kétségtelen, hogy mindenkinek akadnak szerencsésebb időszakai és szerencsétlen napjai, de egyeseknek mintha az előbbiből jóval de jóval több jutna ki, mint másoknak, Most róluk lesz szó, összeszedtük ugyanis azokat a csillagjegyeket, akik igazi szerencse szülöttei.

szerencse, szerencsés, négylevelű lóhere, Shutterstock illusztráció
Vajon te is a szerencsés jegyek közé tartozol?  Fotó: AstroStar / Shutterstock

A 3 legszerencsésebb csillagjegy

Ikrek 

Az ikrek bolygója a Merkúr, mely égitestet a kommunikációhoz kötnek. Ezen jegy szülöttei ékesszólók, jó beszélőkével vannak megáldva, aminek köszönhetően könnyedén nyílnak meg előttük a zárt ajtók, és nagy rutinnal kedveltetik meg magukat másokkal. Az ikrek emiatt hamar képesek nagy sikereket elérni. Úgy is mondhatjuk: bennük van az a tehetség, amivel önmaguk szerencséjének a kovácsai lehetnek.

Oroszlán

Összességében kijelenthető: az oroszlán azért az egyike a legszerencsésebb jegyeknek, mert hisz önmagában. Az oroszlánok úgy tekintenek a körülöttük lévővilágra, mint amit ők uralnak, ők befolyásolnak, így biztosak benne, hogy jó szerencse kíséri őket útjukon. Magabiztosságuk pedig garantálja, hogy minden lehetőséget meg is ragadnak, hogy elérjék céljaikat. Mások ezt szerencsének látják, ők alighanem a nekik járó életnek.

Nyilas

Míg az oroszlán és az ikrek magabiztosságának és jó beszélőkéjének köszönheti szerencséjét, addig a nyilas a szó klasszikus értelmében szerencsés jegy. Bolygója a Jupiter, a szerencse és növekedés bolygója, emiatt a nyilasokban megvan nem csak a tenni akarás, de a kellő képesség is ahhoz, hogy jobbak, többek legyenek. Mindez azt eredményezi, hogy nyitottak minden új lehetőségre, kockázatvállalók, ugyanakkor bátorságukat a sors mintha mindig, az élet minden területén szerencsével jutalmazná.

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/K9Wnp8D9ljMY44_wtOelXhMC6zBXVXbBhYyxhtBNY_w/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNzlhYTJhM2JlZjQzNGJiM2VmYmU0NWViYWFkYWJk.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Óvakodj tőle! Eláruljuk, melyik lesz a legszerencsétlenebb napod 2023-ban

Erre a napra jobb, ha nem tervezel semmi fontosat!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131226_auto_resized.jpg
origo.hu

Lenyűgöző képek készültek a Next Top Model Hungary sztárjairól a tóban lebegve - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713262215
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134156_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tarlós: Fontolgatom, hogy beperlem Vitézy Dávidot (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713262215
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/COBm08J1Xmg4PXwhdxst4VsoEJ_wZH_3Ckn4AMGB9WY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmMDViYjhkYzdkNzQ3ZGJiZDI2MzVlMTJlY2FlYzcy.jpg
Emlékek

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Dp7vi3zNEzcRLxz0LrvD5e4ht11Eki1rzuV0hpGVGx0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y0YTcxZmY1N2M1ZjQzNzVhNTA0ZmQyYzAxNDlmYTIw.jpg
Pénz

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre