101 dalmata bundája bánta volna, ha a Disney legendás főgonoszán múlik. Szerencsére Szörnyella de Frász nem csinált végül kutyaprém bundát a kis pöttyösökből, ám ez nem feltétlenül mondható el az rajzfilmfigurához inspirációként szolgáló színésznőről. Tallulah Bankhead ugyanis imádta a bundákat, a részeg tivornyákat, a drogokat és mindkét nem képviselőit.
Korának igazi vampja volt, stílusát utánozták, a napi 120 szál cigaretta megtette hatását, rekedtes hangja azonnal felborzolta a férfiakat és a nőket is egyaránt. Élete talán legnagyobb drámája, hogy ugyanabban a korban volt fiatal, mint Marline Dietrich, pedig a pletykák szerint még ágyba is bújtak egymással. Tiniként pár némafilmben szerepelt, de aztán a húszas években jöttek a kabarék és a színház. A film 30 éves kora körül fedezte fel a dívát, aki a független, erős nőként férfi nélkül is megállt a lábán. Mindeközben ivott, kártyázott, kábítószerezett és minden este mással bújt ágyba.
A legtöbb magyar néző Alfred Hitchcock legendás Mentőcsónak című filmjéből ismerheti a színésznőt. A feszült thriller egy hajó maréknyi túlélőjének a sorsát követi nyomon, miután egy náci tengeralattjáró elsüllyesztette azt. A forgatáson az egyik, konzervatívabb nézeteket valló szereplő, Hume Cronyn ejtette el egy interjúban, hogy a medencében felvett tengeri jelentek alatt számtalanszor látta a színésznő nemi szervét, ugyanis sosem viselt bugyit. A legenda szerint ez eljutott Hitchcock fülébe, aki annyit mondott:
Nem tudom, hogy ez a kosztümösök vagy a fodrászok problémája
– fűzte hozzá pikírt humorral az egykori direktor, akinek állítólag nagyon nem volt ellenére a jeges szőkeség egy-egy villantása.
A negyvenes években egyre többet lehetett hallani a leszbikus kalandjairól, és egyre rosszabb munkákat is kapott amiatt, hogy az egyik szeretője az Elfújta a szél első színesbőrű Oscar-díjas sztárja, Hattie McDaniel volt. Az azonos nemű kalandokra legyintettek Hollywoodban, de azt nehezen viselték, hogy két külön rasszú színésznő legyen szeretői státuszban. Bankhead egyre többet ivott és drogozott, az ötvenes évek közepén, alig 50 évesen már szinte munkaképtelen volt, annyira rossz állapotban volt a teste. Mozogni is alig tudott, így még több gyógyszerre volt szüksége. Rendszeresen szenvedett baleseteket bedrogozva. Ez a tragikus állapot is hozzájárult ahhoz, hogy róla mintázza Walt Disney és az animátorai Szörnyella de Frász figuráját. A pletykák szerint fel is kérték arra, hogy adja a hangját a figurának, de nem vállalta a színésznő.
1968-as halálig Las Vegas-i műsorokban filmekben, rádióban és tévében is fellépet, utolsó szerepe a Batman című tévésorozatban a Fekete özvegy volt. Ekkora már komoly tüdőbeteg volt, a szervei szinte feladták a szolgálatot. Utolsó érthető szavaival a morfium tartalmú kodeint és bourbon-t kért. 1968-ban hunyt el 66 évesen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.