2000-et írtunk, amikor a csípőnadrág (köznyelvben p*csagatya) menő volt, nem beszélve arról, hogy a tangapántnak kint volt a helye. Ebben a miliőben született meg a Sakáltanya című film, ahol a kisvárosi, énekesnői álmokat kergető lány még nem tudott elmenni a Sztárban sztárba szerencsét próbálni, ezért inkább felugrott a bárpultra és pár tequilázó jóember között bizonyította be, van tehetsége. Vajon az azóta eltűnt Piper Perabo főszereplésével készült csajfilm 2025-ben is megállja a helyét?
Minden bizonnyal ezt gondolja egy mai Z-generációs fiatal a filmről, hiszen a testpozitivitás korában a kilógó tanga kit érdekel, ám a női test tárgyiasítása igen, amit itt viszont a jó jattért minden főszereplőnk bevállal. A Sakáltanya nevű szórakozóhelyen köt ki a vidéki lány szerencsét próbálni, ám ahelyett hogy Anora-féle prostinak állna, ő inkább pultozni megy, ahol néhány belevaló csaj csinálja meg estéről estére a hangulatot egy kis pulttánccal, és pasibingóval. Violet nem ide való, ezt az első perctől tudjuk, de rendes meló helyett itt próbálja megszedni magát, amíg járja a kiadókat, hátha lát benne valami fantáziát. Egyik este összesodorja a sors Kevinnel, akivel mit ad Isten belezúgnak egymásba, de happy endig bizony még hosszú az út, kell pár jó dal, dráma, és egy-két suta tanúság...Szóval a szokásos hollywoodi maszlag és sablontenger.
A Sakáltanyát 2000-ben sem a mély dráma és komplex hangulat miatt szerette a közönség, sokkal inkább egy életérzést fogott meg, ami viszont uralta egy ideig a kétezres évek elejét. Ahogy csípőgatya kiment a divatból, úgy a Sakáltanya is sokat vesztett a varázsából. Ma már pult helyett a Tik-Tokon ugrálnak a wannabe énekesek, vagy egy tehetségkutatóban égetik magukat, hátha felkapja rá valaki a fejét, hogy pár év múlva egy falunapon 40 éves slágereket énekelhessenek el. Hasonló sors juthatott Violetnek is a vége főcím után, nem beszélve az őt alakító Piper Peraboról, aki nagyon nem találta meg a helyét Hollywoodban. Az ügyeletes cuki fiú Adam Garciáról ne is beszüljünk, a csini pofival együtt a lehetőségei is elszálltak.
A mellékszereplők sokkal jobban jártak: Maria Bello, a Sakáltanya tulaja megbízható karakterszínésznő lett, aki olyan szuperprodukciókban is helyt állt, mint a Múmia harmadik része vagy a Nagyfiúk. Melanie Lynskey közel 50 éves korára a legmenőbb tévésorozat, a Yellowjackets sztárja lett, itt a kerekded legjobb barátnő szerepe jutott még csak neki. John Goodman már akkor is valaki volt Hollywoodban, furcsa visszanézni, hogy az akkor 50 körüli színész 90 kilóval többet nyomott, mint most.
A Sakáltanya bizony nem állta ki az idő vasfogát, de ahogy az egyiptomi hieroglifák és a barlangrajzok is egy kor történetét hagyták ránk, úgy ez a film is képes visszaadni egy keveset a kétezres évek elejének hangulatából.
10/7 ha harminc fölött vagy, 10/5 ha harminc alatt
A Sakáltanya a Disney+ kínálatában érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.