John Wick ide vagy oda, ez a Balerina bizony fenékre huppant – Kritika

2014 nemcsak Keanu Reeves életében, hanem az akciófilmes műfaj számára is sorsfordító év volt. Az akkor megszülető John Wick-filmsorozat első felvonása ugyanis új életet lehelt a kanadai színész karrierjébe, illetve a kihalás szélén álló zsáner testébe is. A bosszúra szomjazó, visszavonult bérgyilkos sztorija rendkívül népszerű lett, ráadásul nemcsak a műfaj kedvelőinek körében. A kiváló színészgárdával és látványos akciózásaival a közönséget teljesen lekenyerező franchise Marvelt megszégyenítő univerzumépítésbe kezdett, az elmúlt bő egy évtizedben összesen négy mozifilmet és egy spinoff-sorozatot (A Continental: John Wick-világából) adott a világnak, ez a lista pedig idén tovább bővült. Keanu Reeves helyébe az egykori Bond-lány, Ana de Armas lépett, aki a „kicsi a bors, de erős” örök igazságát balerina képében kívánta bebizonyítani a vásznon, de végül fenékre huppant, és el is mondjuk, hogy ez hogyan sikerült neki.

Bosszúálló balerina

Akárcsak a filmszéria kezdőtaktusa, a Balerina is egy klasszikus bosszútörténetet kíván elmesélni. Eve Macarónak (Ana de Armas) gyerekként végig kellett néznie, ahogy apját megölik, és megfogadta, hogy felkutatja és kivégzi apja gyilkosait. Be is lép a Ruska Romába, ahol balerinának álcázott bérgyilkost faragnak belőle, majd a törzsének hátat fordítva, saját szakállára kezd el dolgozni, hogy beteljesítse küldetését, ám ezzel két tűz közé kerül. Útja során összesodorja a szkript szele a már jól ismert karakterekkel, így a közönség ismét láthatja John Wick öltönyében aprítani a hazánkban forgató Keanu Reeves-t, de Ian McShane fel-felbukkanásának is örülhetnek majd a fanok. Gabriel Bryne személyében megismerhetünk egy rettenetesen sablonos főgonoszt, a The Walking Dead sztárja, Norman Reedus pedig érdekszövetségbe lép főhősnőnkkel a film egy pontján.

Több sebből vérző szkript és rendezés

Noha a magyar sztárokat is szép számmal megmozgató Balerina foggal-körömmel kívánkozik kapcsolódni John Wick világához, az sajnos nagyon érződik, hogy itt már más ült a rendezői székben. Az eddigi epizódokat dirigáló Chad Stahelski helyét ugyanis Len Wiseman, az Underworld-filmek direktora vette át. A forgatókönyvet pedig az a Shay Hatten jegyezte, aki idáig csak bele-beleírogatott az eddigi szkriptekbe, most viszont teljesen egyedül maradt a feladatra. Ezeknek a változtatásoknak az együttes hatása az, hogy a Balerina több fronton is elvérzik, a többször is ütőéren szúrt karaktereivel ellentétben. A filmek dramaturgiájának általában nem árt némi feszesség, főleg, ha akciómoziról van szó, de Ana de Armas sztorija egész egyszerűen képtelen megállni egy pillanatra is, és (részben) ez okozza a vesztét. Pofonosztásról pofonosztásra vándorolnak a cselekmény jelenetei, miközben a főhősnőnk körüli emberek teljesen érdektelenné és üressé válnak, a párbeszédek pedig a földig le vannak butítva.

Ami megmenthetné ezt a filmet, az a harcjelenetek kreatív koreográfiája, ami a John Wicket is kiemelte a középszerűség homályából. Azonban magyar dublőrbrigád és koreográfusok ide vagy oda, a Balerina megnevettetően kínosan hány fittyet a biológia és a fizika törvényeire. Ana de Armason jó akcióhős módjára végig viseli „plot armor”-t, azaz a cselekmény garantálja épségét és küldetése befejeztét, így egy árva pillanatig sem kell aggódnunk érte, noha a mozi egy pontján egy komplett város ront rá, de ő mindenkit könnyű szerrel hatástalanít. A csúcspont egyértelműen a trailerben is elsütött lángszóró kontra vízágyú-párbaj, ami olyan, mintha csak egy hatéves diák munkafüzet aljára firkált kreálmányának megelevenedése lenne.

A faarcú Ana de Armas

Még mindig van valami, ami segítőkezet nyújthatna a produkciónak, hiszen egy bosszúsztori, bármennyire is lerágott csontnak számító toposz, mindig érdekes tud lenni, ha jól van elmesélve. De itt a bökkenő. Shay Hatten munkájáról ordít, hogy egyedül lett hagyva, és egy harmatgyenge, katarzis nélküli, súlytalan csavarral meghintett sztorit tudott csak összehozni, ami akár egy papír zsebkendőre is ráférne. És aki azt várja, hogy majd a Tom Cruise-zal összeboronált Ana de Armas színesít valamennyit ezen a középszerűnek is csak jó indulattal nevezhető, golyózáporban dőzsölő, két órásra elnyújtott látványorgián, az sajnos csalódni fog. Sajnos nagyon úgy fest, hogy a kubai származású színésznő erre közel 120 percre elfelejtett színészkedni, és színjátszási repertoárja kimerül abban, hogy fa arccal bámul előre a szomorúnak szánt szekvenciákban, majd aztán aranyos kiskutya módjára vicsorít bunyózás közben. Aztán megjelenik Keanu Reeves, és abban a pár percében próbálja menteni a menthetőt, és emlékeztet bennünket, hogy azért mégis csak egy John Wick-mozira váltottunk jegyet.

Végszó

Van egy olyan érzésünk, hogy amennyiben a Balerina címe előtt nem virítana ott a hatalmas John Wick-felirat, és nem napjaink egyik legnevesebb színésznőjét nevezte volna ki főszereplőnek, gyorsabban kerülne le a moziműsorokról, mint ahogy a HÉV áthalad a Lágymányosi-híd alatt a film egyik jelenetében. Bár szívet melengető látvány a hóval beborított, macskaöves szentendrei utcákat, illetve a stáblistán kígyózó megannyi magyar nevet látni, ez sajnos nem elég. A film persze nagy eséllyel így is a nyár egyik slágere lehet, mert aki egy rendkívül könnyen emészthető popcornmozira vágyik, azt úgyis be fogja csalogatni a körítés, de hogy gyomra is be fogja-e fogadni ezt a bukdácsoló balett-táncot, azt nem tudjuk garantálni.