Sport

Inog a City kispadja Guardiola alatt

Bors

Létrehozva: 2020.10.31.

Újra összeállhat a Barcelona korábbi sikercsapata. Iniestával, Xavival, Puyollal és Guardiolával bírnák maradásra Lionel Messit.

Forrás: AFP

A Barcelona egyik lehetséges, ha nem a legesélyesebb elnökjelöltje, Víctor Font

visszacsábítaná a katalán klubhoz a Manchester City focicsapatának vezetőedzőjét, Pep Guardiolát. 

Nem titkolt a szándéka, így bírná maradásra a távozni akaró sztárfocistát, Lionel Messit, akinek jövő nyáron lejár a szerződése a katalánoknál.

A spanyol tréner négy évig irányította a Barcát, amely az egyik legsikeresebb korszakát élte akkor, összesen 14 tró­feát zsebelt be. Bár Guardiola többször hangsúlyozta, szívesen maradna Manchesterben, mert jól érzi magát, mégsem biztos a jövője.

A milliárdos klub vezetősége egyelőre nem töri magát, hogy meghosszabbítsa a 49 éves tréner 2021-ben lejáró szerződését, ennek pedig minden bi­zonnyal az az oka, hogy az új szezonban szenved a csapat.

Mindössze a 13. helyen állnak az angol bajnokságban, öt találkozón csupán két győzelmet arattak.

Ráadásul az elmúlt négy évben egyszer sem sikerült még az elődöntőig sem eljutniuk a BL-ben, pedig a játékoskeret ezt indokolná. 

Távozását az is elősegítheti, hogy Font nemcsak őt, ha­nem a többi nagyágyút, köztük Iniestát, Xavit és Puyolt is visszacsábítaná a Barcához, tehát Guardiola újra együtt dolgozhatna korábbi húzóembereivel. Az elnökjelölt elképzelése szerint a katari Al Sadd trénere, Xavi lenne a má­sod­edző, míg Puyol a sportigazgatói posztot töltené be.

– Az a szándékunk, hogy egy erős csapatot és egy versenyké­pes projektet valósítsunk meg. Eb­ben segítségünkre lehetnek a klub korábbi legendái – mondta az elnökjelölt, aki külön kitért a hatszoros aranylabdásra is. – Az egyetlen dolog, amit Mes­si­nek tudnia kell, hogy része lesz az új munkának, amelynek

egyik alapvető célja a Bajnokok Li­gája megnyerése.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított