Szoboszlai Dominik 2023 nyarán az RB Leipzigot otthagyva igazolt a Liverpoolhoz. Az angol sztárcsapatnál mind Jürgen Klopp, mind Arne Slot alatt kulcsember lett, idén nagyon közel áll ahhoz, hogy társaival bajnoki címet ünnepelhessen. A 24 éves középpályás nemrég a Sky Sportsnak adott interjút, ahol megnevezte, kivel a legjobb a kapcsolata a csapaton belül.
Először Szoboszlai Trent Alexander-Arnolddal kezdett haverkodni, később azonban egyre többször tűnt fel Mohamed Szalah társaságában. Szoboszlai végül Szalah mellett tette le a voksát.
Móhoz (Mohamed Szalah) állok a legközelebb, de a többiekkel is jóban vagyok. Nagyon örülök, hogy még két évig itt marad, mert élmény vele játszani. A pályán mutatott teljesítménye és a statisztikái önmagukért beszélnek, nem számít, milyen meccset játszunk, ő száz százalékot belead
– méltatta társát Szoboszlai Dominik. Az interjút a Magyar Nemzet szúrta ki.
Szoboszlai idén eddig 44 tétmérkőzésen játszott az angol együttesben, ezalatt hét gólt és hat gólpasszt jegyzett. Az interjúban elárulta, hogy az új posztján (irányító középpályás) javult a futómennyisége, de sokszor még azzal is megszenved, hogy egyáltalán helyzetbe kerüljön.
„Tavaly inkább játszottam a 8-as pozícióban, a mostani idényben viszont többször veszem ki a részemet a támadásokból, ugyanakkor sokat kell besegítenem a jobb oldalon is. Ez más feladat, a futómennyiséget tekintve talán javultam is, de a labdával nyugodtabbnak kell maradnom, ez pedig majd az idő múlásával be is következik. Vannak olyan meccsek, amikor egyszerűen élvezni kell a játékot, de olyanok is, amikor meg kell izzadni azért, hogy helyzetbe lehessen kerülni.”
Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-et. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premier League-ben is. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.