„Tönkreteszik az életét” – a bolondját járatják a doppingbotrányba került Kenderesi Tamással

döntés
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 22. 19:10
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság harmadszorra is elhalasztotta a döntését a magyar sportolóval kapcsolatban. Kenderesi Tamás ezzel továbbra sem tisztázhatta magát, helyzete egyre magalázóbbá válik.

Több mint másfél éve, egészen pontosan 19 hónapja nem képes döntést hozni a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az olimpiai bronzérmes úszó Kenderesi Tamás ügyében, akivel szemben a biológiai útlevelében talált anomáliák miatt indult eljárás. A Nemzetközi Antidopping Csoport (WADA) által közzétett tényeket pontról pontra cáfolta a magyar úszó jogi csapata, így az ügy a CAS elé került, ahol már a fellebbviteli szakaszban van - immár 19 hónapja. Január 21-én, kedden a testület harmadszor is megváltoztatta az ítélethozás határidejét, Kenderesi jogi képviselője az SzPress Hírszolgálathoz eljuttatott nyilatkozatban fejtette ki álláspontját a kialakult méltatlan helyzetről.

Kenderesi Tamás
Kenderesi Tamás ügyét megint elhalasztotta a CAS / Fotó: Xinhua via AFP

Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy tárgybéli ügyben már nemhogy döntés nem születik 19 hónapja, de gyakorlatilag az egész ügyet semmibe veszik és az ügyfelet arra sem méltatják, hogy a saját ügyéről megfelelően tájékoztassák 

írta Kenderesi Tamás jogi képviselője.

„Talán a bíróságnak nem tűnt fel, hogy az immár sokadszorra meghosszabbított határidő is eltelt 2025. január 20. napján, ugyanakkor a sportolónak és jogi képviselőjének, de még a sajtónak is annál inkább! Egy ártatlan nemzetközi sportoló sportkarrierjéről és életéről van szó, melyet az indok nélkül elhúzódó eljárás egyszerűen tönkretesz! Egy ilyen helyzetben  a sorozatos, indokolás nélkül halasztás nehezen értelmezhető, különösen azért, mert a bíróság a saját eljárási szabályzatát sem tartja be."

"Méltatlan a CAS-hoz, a CAS bíráiként eljáró kiemelt szaktudású jogi szakemberekhez, a magyar sporthoz és a magyar sportolókhoz, hogy egy doppingügyet – melynek jelen esetben csak a másodfokú eljárási díja 44.000 svájci frank (19 millió forint - a szerk.)  – így kezeljenek.”

Kenderesi karrierjét tönkreteszi a doppingvétség

Kenderesi Tamás mindössze 19 évesen szerzett olimpiai bronzérmet. 2016-ban, Rióban 200 méter pillangón lett harmadik egy olyan mezőnyben, amelyben az úszás legnagyobb legendája, Michael Phelps versenyzett. A magyar sportoló két évvel később szintén ebben a számban lett Európa-bajnoki ezüstérmes. Utoljára a 2022-es budapesti vb-n versenyzett, ahol 200 pillangón hatodik lett a világcsúccsal győztes Milák Kristóf mögött. Ennyi kihagyással szinte semennyi esélye sincs arra, hogy folytatni tudja a karrierjét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.