SZTÁRBUNYÓ

Bunyóra hívták Ibrahimovicot, ő lehet az áldozata

(s)

Létrehozva: 2024.03.02.

A Manchester United legendája jobb híján elkezdene bokszolni.

Nagyon nem akar beindulni az edzősködés Wayne Rooney számára. Az egykori angol válogatott futballista dolgozott a Derby County, a DC United és a Birmingham City labdarúgó-együttesénél, de egyik ténykedése sem egy sikertörténet. A Birmingham legutóbb történelmi mélypontra került vele, innen már Rooney nélkül támadhatnak fel. A korábbi klasszis jelenleg nem dolgozik a futballsportban, ezért felröppent az ötlet, hogy esetleg bokszolni kezd. Még semmi sem bizonyos, de az ellenfélkeresés már javában folyik. Azt is hallani, hogy az egykori svéd klasszissal, Zlatan Ibrahimoviccsal csatázhatna - számolt be róla a Marca. 

Nottingham Forest v Manchester United - Emirates FA Cup Fifth Round
Fotó: NurPhoto via AFP

Jegyezzük meg, erre alaposan ráfizetne, hiszen Ibrahimovic korábban a karatesportban fényesen bizonyított, ebből fakadóan a mozgáskultúrája jóval Rooney-é felett húzható meg.

Rooney tárgyalt már több meccsszervezővel is, akikkel személyesen beszélgetett. Bár még nincs konkrétum, de Eddie Hearn promóternek például az jutott eszébe, hogy Rooney az influenszerből lett bokszolóval, Jake Paullal küzdhetne meg. Paulie Malignaggi ökölvívó-elemző már odáig ment, hogy mint lehetséges riválissal, Ibrahimovic nevével hozakodott elő. Ez telitalálat, mert bőven hozná a pénzt. Az egykori két gólvadász véleménye ezzel kapcsolatban még nem látott napvilágot.

 


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek