Mester

Szoboszlaitól zeng egész Liverpool

LM

Létrehozva: 2024.02.12.

Szoboszlai Dominik már az első liverpooli szezonjában több nagy bombagólt szerzett. Az egyik nagyszerű találatára két csapattársa, Cody Gakpo és Curtis Jones reagált.

Szoboszlai Dominikot ugyan jelenleg egy újabb sérülés gyötri, ám amikor a pályán volt, teljesítményét nem érhette panasz. Eddig 28 tétmérkőzésen öt gólt és négy gólpasszt ért el a Liverpoolban, amikor pedig egészséges, akkor szinte kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból. Értékét már 75 millió euróra (28 milliárd forint) taksálja a mértékadó Transfermarkt, amivel holtversenyben a csapat legdrágább játékosa.

Szoboszlai bombagóljain a csapattársai is ámulnak Fotó: AFP

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az eddigi öt liverpooli találatából hármat a tizenhatoson kívül szerzett, remek átlövéseire nagy szüksége van a csapatnak. Második gólját a Ligakupában szerezte, ahol a Leicester City kapuját vette be távolról. Erre a nagyszerű találatra reagált nemrég két csapattársa, Cody Gakpo és Curtis Jones.

„Bumm! Te jóságos ég…” – foglalta össze nagyon röviden a látottakat Jones, ám Gakpo ezután emlékeztette őt arra, hogy Szoboszlainak szinte „ujjgyakorlat” egy ilyen gól.

Számomra ez egy teljesen átlagos gól volt tőle. Látod a lövéseit az edzéseken? Ez teljesen normális nála.

A 23 éves magyar középpályást egy ideig még biztosan nem láthatjuk a pályán a kiújuló combizom sérülése miatt. A Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp bizakodik abban, hogy a február 25-i, Chelsea elleni Ligakupa-döntőn már számíthat Szoboszlai játékára. A vörös mezes együttes szombaton 3-1-re legyőzte a Burnleyt a Premier League 24. fordulójában, ezzel 54 pontjával továbbra is a tabella élén áll.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006667_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen: Bodrogi Gyulát kirúgták - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25527_resized.jpg?avcount=1709314512
origo.hu

Itt az ukrán fenyegetés: megszállják Magyarországot!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16999581_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Olaszországban mindenki arról beszél, miért nyert Magyarország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17003846_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mágikus szerencsét hoz a mai nap, legközelebb csak 4 év múlva lesz ilyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17007593_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóértesülés: újabb 2 milliárd euróhoz juthat Magyarország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25523_resized.jpg?avcount=1709314512
origo.hu

Észbontóan dögös képek készültek Palvin Barbiról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982548_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az Aldiban veszed a pékárut? Ezt mindenképp tudnod kell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17003871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadt a cukiságmérő: apukájával lép színpadra Stohl András legkisebb babája, Bella Julianna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709314512
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709314512
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17004783_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Csak rád vártam kicsi hercegem!” – G.w.M szívmelengető sorokkal jelentette be, hogy ismét apa lesz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

Összetört a sportszakma: elhunyt a magyar világbajnok

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/ol_wIzVSXXLdlmEdgvnfHQY1A2vqhkwZwb_PKe84LqA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzNDdjNTY3Y2I5YjQxYzNhZDJiNTFkNmFlYzIwODIx.jpg
FELBUKKANT

Előkerült Milák Kristóf: végre megtörte a hallgatást, így üzent a magyaroknak