Újabb tökéletes éven van túl a magyar fociválogatott, s annak szövetségi kapitánya, Marco Rossi. A gárda idén veretlen maradt, csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra. Emellett Rossit személyes elismerés is érte, megkapta a magyar állampolgárságot. Erről is beszélt abban az interjúban, melyet a Mandinernek adott.
Rossi elárulta, a ceremónián Novák Katalin közátársasági elnökkel is beszélt a csapatról, az államfő pontosan tudja, hogy amit a csapat tesz, azt az országért teszi.
Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban elmondta, a kormányfő jobban ért a focihoz, mint a szakember a politikához.
Orbán Viktor egyébként tényleg szakértője a labdarúgásnak, ezt azonnal érzi az ember, ha a fociról beszélget vele. Ez persze nem azt jelenti, hogy valaha is tanácsot adott volna azzal kapcsolatban, mit és hogyan tegyek. Mindig kedves volt, és értékelte a munkánkat. Úgy érzem, jó kapcsolatom van vele. Igaz, én sosem beszélek a politikáról – nem is értek hozzá. Mondjuk úgy, hogy a miniszterelnök sokkal jobban ért a focihoz, mint én a politikához
- mondta Rossi, aki természetesen arról is beszélt, mit vár az Európa-bajnokságtól.
Mint ismert, Magyarország a németekkel, Skóciával és Svájccal szerepel egy csoportban.
- Az Európa-bajnokságon már nincsenek könnyű ellenfelek, a mi csoportunkban is csupa jó csapat van. Németország a legerősebb, Skócia és Svájc is nehéz ellenfél, de ha sikerül jól felkészülnünk, és a sérülések is elkerülnek, egyenrangú ellenfelei lehetünk bármelyik együttesnek. A lényeg, hogy felemelt fejjel jöhessünk le a pályáról a mérkőzések után, és büszkék lehessünk a teljesítményünkre a végeredménytől függetlenül. És persze, hogy ugyanezt gondolják rólunk a szurkolók és a nemzetközi sajtó is.
Az interjú két részét ide és ide kattintva olvashatod.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.