Megkezdte az edzéseket új angol klubjában, a Liverpool FC-ben, így nem csoda, hogy a július 10. és 16. közötti hét sporthíreiben Szoboszlai Dominik vitte a prímet. Ha más szinten is, de Dárdai Pál berlini csapatánál is zajlik az élet, és egy időre az országváltó Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor is kikanyarította a részét a magyar sportkedvelők figyelméből egy közös poszttal.
Szoboszlai Dominik kedden kapcsolódott be a Liverpool edzéseibe, és már az első terheléses futóteszten felhívta magára a figyelmet: erőnlétben csak a világsztár Mohamed Szalah bírta vele a lépést. Mi lesz, ha még a labdával is varázsol?!
Új kollégái közül elsőként a sokszoros brazil válogatott Fabinho beszélt róla elismerően (azóta a Vörösök több más focistája is dicsérte, nem beszélve Jürgen Klopp vezetőedzőről és a pár edzés után őt már ünneplő brit sportsajtóról).
*
A német másodosztályba kiesett Hertha magyar edzője, Dárdai Pál kőkemény döntésekre kényszerült a héten. Az újjáformálódó, fiatalodó (és főleg "olcsósított") csapat ausztriai edzőtáborába nem vitte magával a legnevesebb, piacképes futballistáit. A féltucatnyi labdarúgó eladásából legalább 20 millió eurót (7,5 milliárd forint) remél az eladósodott berlini klub. Dárdai nyilatkozataiból kitűnik: nélkülük sokkal jobbnak érzi a játékosai munkamorálját.
Az utazó keretben - immár két Dárdai fiú, Márton és a Milanba, Juventusba is csábított 17 éves Bence mellett - ott volt az újonnan igazolt Toni Leistner, aki korábban évekig a városi rivális Uniont szolgálta. Akkoriban több nyilatkozatával is kiakasztotta a Hertha-drukkereket, egyik ultracsoportjuk, a "Fővárosi Maffia 03" hadat is üzent az edzőközpont elé kiaggatott molinón.
*
Eközben szintén edzőtáborból, de a kínai rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottól jelentkezett be közösségi oldalán Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor, méghozzá most először annak mezében. A magyar színekben olimpiai bajnoki címeket szerző testvérpár tagjai nevelőedzőjüket követve kötöttek ki apjuk hazájában.
Liuék fotója megosztotta a rajongókat, rengeteg pozitív hozzászólást kaptak, de érkeztek negatívak is. Emellett nagyon sokan sajnálták, hogy nem láthatják már őket magyar színekben versenyezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.