Mount Everest

Suhajda Szilárd percről percre küzdött az életéért – drámai részleteket osztott meg a szakértő

K.C.

2023. június 9. péntek 06:45

Suhajda Szilárd tudta, mi várhat rá, mégis hihetetlen teljesítményt nyújtott.

Az egész országot megrázta a hír, amikor kiderült, hogy nyoma veszett és elhunyt Suhajda Szilárd. Feleségét és pici gyermekét hagyta hátra, a bátor magyar hegymászó, aki hihetetlen eredményt ért el. Ugyanis nemcsak, hogy oxigén palack nélkül indult el meghódítani a Mount Everest, de teljesen magára maradva, egyedül haladt a célja felé. Tehát tényleg egymaga állt a heggyel szemben. 

Fotó: Suhajda Szilárd facebook

Szász Máté biológus, a Synlab sportdiagnosztikai üzletág szakmai vezetője, Suhajda Szilárd hegymászó tragédiája kapcsán elmondta, a magaslaton az összes körülmény a hegymászás ellen szól. Még a szervezet is az ember ellen fordul, folyamatos rosszullét és hasmenés kínozza. Ezen pedig az sem segít, hogy egyszerűen képtelenek az alvásra és az evésre. 

 

Kétszer volt lehetőségem beszélni Suhajda Szilárddal és Klein Dáviddal. Ültek velem szemben az irodában, és azt mondták, amikor itt ülünk, és a következő percben is életben vagyunk, az a normális. Nagyon furcsa lenne, ha valamelyikünk itt meghalna. A halálzónában ez pont fordítva van, ott folyamatosan azon kell dolgozni, hogy életben maradjunk a következő percben, mert az a váratlan esemény, ha életben maradunk. A magaslaton az összes körülmény az ellen szól, hogy oda az ember felmenjen

 

– mondta Szász Máté a HírTv Radar című műsorában. 

A magaslati hegymászás biológiai háttere, a HírTV Radar című műsorának videója:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488642_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a döntő fordulat: az oroszok elsöprő csapásra készülnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20112_resized.jpg?avcount=1695961208
origo.hu

Latex bugyiban és melltartóban mutogatja magát a Nagy Ő és a Kőgazdag fiatalok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem volt mindig mit ennünk" – kemény gyerekkora volt a TV2 kőgazdag bombázójának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16487839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sokkoló: a magyar fitneszedzőn kívül még egy ember meghalt a túravezető csoportjában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20113_resized.jpg?avcount=1695961208
origo.hu

Meglepő dolog derült ki a TV2 sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488370_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elromlott a mosógép? Nem biztos, hogy kuka - ezek a hibák simán orvosolhatók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488614_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Epres Panni nem akárkinek az oldalán tűnt fel - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1695961208
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20090_resized.jpg?avcount=1695961208
mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ViGc4J2nEyKL4AWQ4dnnUQ38whvr5SyREEXFA6VLIOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZTA0MThmMTJlYjRjNmM4YTcxOGExNjFmNGU4Nzg0.jpg
Liverpool

"Élmény vele futballozni" - Szoboszlai a gép, megint ámulatba ejtett

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó