Megrázó

„Próbáltam beszélni vele, de nem válaszolt” – megszólalt a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot

B.

2023. május 28. vasárnap 07:00

Kétszer is keresztezték egymás útját Suhajda Szilárddal.

Visszatért Katmanduba az a hegymászó és dokumentumfilmes Elia Saikaly, aki ugyanazon a napon indult el a Mount Everest csúcsa felé, mint Suhajda Szilárd. A kuvaiti Yousef Al Shattival forgattak az Everesten, aki a magyar hegymászóhoz hasonlóan  pótlólagos oxigén használata nélkül akarta megmászni a Föld legmagasabb hegyét. A csúcsot nem sikerült elérniük, de kétszer is keresztezték az útjukat Suhajda Szilárddal. Saikaly egy interjúban elmondta, hogy felfelé, 50-60 méterrel a Balcony (egy pihenőhely 8400 méteren) alatt látták a magyar hegymászót, de lefelé is keresztezték egymás útját. Ekkor látták utoljára.

Suhajda Szilárd
Fotó: Facebook/SuhajdaSzilardClimber

Szilárd nagyon lassan jutott el a Balcony aljáról oda, ahol utoljára láttuk

 – mondta Saikaly.

Megpróbáltam beszélni vele, de nem válaszolt. Csak ment felfelé. Nagyon lassan, de folyamatosan haladt

– tette hozzá.

Ahogy lejjebb mentünk, folyamatosan visszanéztem. Nagyon aggódtam. 16 óra körül értünk az Balcony-ra. Újra visszanézve láttam, hogy még mindig nincs fent a déli csúcson. Magányos alak volt a tájban

 – idézi a dokumentumfilmes szavait a explorersweb.com.

Mint arról korábban beszámoltunk, Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan pozíciója még érzékelhető volt. Szombaton bejelentették, a mentőcsapat nem találta meg, a keresést befejezték.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505553_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Karikó Katalin után újabb magyar tudós kapott Nobel-díjat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20292_resized.jpg?avcount=1696353609
origo.hu

Mindent megváltoztat Putyin bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505256_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a tűzoltók: villamos ütközött Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16503754_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Robert Fico: Az ukrajnai háborút a fasiszta ukránok indították el, nem az oroszok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504757_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tartott a boldogság, már nem örülnek Lionel Messinek Miamiban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507087_auto_resized.png
hirtv.hu

Radar - Eggyé válni az étellel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20293_resized.jpg?avcount=1696353609
origo.hu

Gigantikus dekoltázzsal jelent meg a színházban Kiszel Tünde - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505280_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Sokan nem tudják, hogy a vörösbab mérgező lehet: ha így készíted el, komoly bajt okozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rengetegen kapják el a Covid legújabb variánsát: mutatjuk a tüneteket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/03ruh8270qmd6VBFikjAgModpojElYabgmMKh889P1E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNGIzZjI5YzkxZTQxYzY4NWQ5ODJmMWIwOTI0Zjg5.jpg
Fradi

Kubatov Gábor tiszta vizet öntött a pohárba

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ViGc4J2nEyKL4AWQ4dnnUQ38whvr5SyREEXFA6VLIOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZTA0MThmMTJlYjRjNmM4YTcxOGExNjFmNGU4Nzg0.jpg
Liverpool

"Élmény vele futballozni" - Szoboszlai a gép, megint ámulatba ejtett