Beszólt

„Nem fogom tisztázni magam” – Piqué alaposan odaszúrt Shakirának

lm

2023. március 21. kedd 20:30

Tiszta vizet öntött a pohárba a FC Barcelona korábbi hátvédje, Gerard Piqué, aki életének elmúlt időszakáról mesélt. Természetesen témába jött exe Shakira is, akinek odaszúrt a 36 éves férfi.

Tavaly nyári szakításuk óta igencsak eltérő utat jár be Shakira és Gerard Piqué. Még előbbi olyannyira nyíltan beszél az érzéseiről, hogy két szakítós dallal is jelentkezett, utóbbi igyekszik a háttérben maradni és inkább a vállalkozásaira koncentrálni. Most azonban megszólalt az elmúlt hónapok feldolgozásáról.

"Nagyon boldog vagyok. Történtek változások az életemben, viszont képes voltam megtartani a boldogságomat"

– nyilatkozta az El Pais-nak Gerard Piqué. A 36 éves korábbi futballista azt is elmondta, hogy most már azt csinál amit akar és nem tudják őt foglalkoztatni azok az emberek, akik kritizálják új barátnője, Clara Chia Martí miatt.

„Azok az emberek ismernek csupán, akikkel törődöm és akik szeretnek engem. Senki más nem érdekel. Amikor meghalok, abban reménykedek, hogy úgy tekintetek vissza az életemre, hogy mindent elértem, amit szerettem volna.” Ezt követően pedig burkoltan ugyan, de alaposan odaszúrt Shakirának:

"Őszinte akarok lenni magamhoz. Nem szeretnék pénzt költeni arra, hogy tisztárra mossam az imidzsemet"

– utalt arra Piqué, hogy nem fog magyarázkodni a Clara Chiával viszonya miatt. „Mindenkinek felelőssége, hogy azt tegye, ami legjobb a gyerekeinek. Apaként arra fókuszálok, hogy védjem a fiaimat, ez a fő feladatom”.

Hiába azonban a kedves szavak, Sasha és Milan is édesanyjuknál, Shakiránál fognak maradni Miamiban a korábbi felügyeleti megállapítás szerint.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15693_resized.jpg?avcount=1685637910
origo.hu

Megtudtuk, mi okozta a tengilici tragédiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051908_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő luxus! Polgár Árpád egy budai villa árát hordja a csuklóján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049309_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újabb magyar hegymászó indult Afagnisztánba csúcsot ostromolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050192_auto_resized.jpg
metropol.hu

Fordulat jön az időjárásban, nem is akármilyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048813_auto_resized.jpg
vg.hu

Deportálják Fucsovics mai ellenfelét, Djokovic azt se bánja – írja a brit Telegraph

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050960_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyet vettél, ne edd meg! Egészségkárosító élelmiszert hív vissza a Lidl

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1685637910
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049788_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051340_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Angyalhoroszkóp: a Vízöntőkre biztonság, a Halakra szerelem vár júniusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/uoJ3gpUC97rEed6Tal2AlQQfBiTV2Wl7NkowyqaBoks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZTJlNDhiMzA3NzRlYzU4NjlmOWE3MzMxNzMzODQ1.jpg
Halálzóna

Megszólalt a szakértő Suhajda Szilárd tragédiájáról: ez történik a szervezettel 8000 méter felett

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yv0wX3nPwveJNKL7hS2m9vU-QG0KEURa1BA3D-XhrAE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTU4NWZkYWUzODRlNzk5YTdjNDU0OWY5ZGMyNGEw.jpg
Megemlékezés

"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók