A világ legértékesebb klub nélküli focistájaként kezdi ötödik vb-jét az ötszörös aranylabdás. Azonnali szakítással végződött a Manchester United és Cristiano Ronaldo második frigye. A 37 éves portugál klasszisnak tehát bizonytalan a jövője, de most szeretne végre a világbajnoki szereplésre összpontosítani. A portugálok csütörtökön Ghána ellen kezdik a katari szereplésüket. A H csoport másik meccsén Dél-Korea ellen játszik Uruguay, míg a G csoport párosítása: Svájc-Kamerun, Brazília-Szerbia.
„A Manchester Uniteddel folytatott megbeszéléseink után úgy döntöttünk, közös megegyezéssel felbontjuk a szerződésünket. Imádom a klubot és a szurkolóit, ez soha nem fog megváltozni, de itt az ideje új kihívást keresnem” – mondta Ronaldo.
Korábbi botrányos tévéinterjújában manchesteri kenyéradóira és edzőjére is kígyót-békát kiáltott. Békülékenyebb búcsúszavai mellett most egy újabb övön aluli ütést is bevitt az MU-nak: a közösségi oldalán olyan luxuskarórát reklámozott, amelynek a számlapján éppen Real-mezben fejel gólt a Unitednek.
Eközben a sztárklub webshopjában előbb „fillérekre” akciózták le a nevét viselő ajándéktárgyakat (egy CR7-es Adidas MU-póló például 7 fontot, azaz 3200 forintot kóstált), majd azok el is tűntek a kínálatból. Aligha azért, mert elkapkodták őket…
11.00: Svájc–Kamerun (G csoport)
14.00: Uruguay–Dél-Korea (H csoport)
17.00: Portugália–Ghána (H csoport)
20.00: Brazília–Szerbia (G csoport)
(A meccseket az M4 sport közvetíti.)
A mai, Ghána elleni vb-meccs előtt Ronaldo elmondta: elege van a személye körüli cirkuszból, és végre nyugalmat akar magának és a portugál válogatottnak.
– Unalmas, hogy állandóan csak Cristianóról kérdeznek. Zárjuk végre le ezt a témát – mondta.
A játéknapot Svájc és Kamerun meccse nyitja a G jelű négyesben. Az afrikaiak legendája, az 1990-es vb-n négygólos, csapatát negyeddöntőig juttató "Milla apó" ma már 70 éves, és országa utazó nagyköveteként még mindig óriási tekintélye van.
– Azon vagyunk, hogy versenyképes legyen a csapatunk. Alakul a dolog, megvan a minőség a játékosokban. Persze ez igaz Svájcra is. Aki veszít ezen a meccsen, annak utána Brazíliát és Szerbiát kell legyőznie a továbbjutáshoz. Biztos, hogy a csoport legkisebbjeként kezdünk, de remélhetőleg ugyanúgy verjük majd a nagyokat, mint 1990-ben Argentínát és Romániát a csoportban, aztán Kolumbiát a nyolcaddöntőben – mondta a hajdani veterán csatár, Roger Milla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.