Bunyó

Botrány: Leharapták a fülét egy szurkolónak a Forma–1-es Brit Nagydíjon

2022. július 3. vasárnap 14:30

Dulakodni kezdtek a telt házas versenyen, harapás lett a vége.

Szó szerint elszabadult a pokol Silverstoneban, ahol a Forma–1 mezőnye vendégeskedik ezen a hétvégén. A Brit Nagydíjra minden jegy elfogyott, totális teltház várta a pilótákat. Igaz, vannak olyan szurkolók, akikben jobban pörög az adrenalin a kelleténél. Péntek este hat óra körül ugyanis verekedés tört ki az egyik szektorban.

A dulakodásból kialakult bunyóban több férfi is részt vett. Szemtanúk elmondása szerint

vér folyt, valakinek pedig a fülét is megpróbálták leharapni.

A verekedés után két embert kórházba vittek, egy 40, két 35 és egy 30 éves férfit pedig a rendőrök tartóztattak le. Mivel az incidens idején óriási volt a tumultus, a rendőrség egyelőre további szemtanúkat keres, akik látták, vagy rögzíthették a történteket.

Az idei nagydíjra a Northamptonshire-i rendőrség külön figyelmeztetést adott ki, mert több tüntetőről is azt híresztelték, hogy megpróbálhatnak bejutni a versenypályára, megzavarva ezzel a futamot. Emlékezetes, utoljára a 2003-as Brit Nagydíjon szaladt be valaki a pályára.

A versenyt vasárnap délután, magyar idő szerint 16 órakor rendezik.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143245_auto_resized.jpg
origo.hu

A Toyota még megteheti, hogy elérhető miniautót kínáljon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15140970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti mit főztök a hétvégén? Recepteket ajánlunk őszi napsütés mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Túl sokat keresnek a magyarok Gyurcsányék árnyékminisztere szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15143739_auto_resized.jpg
ripost.hu

Íme, II. Erzsébet királynő sírja: együtt pihen imádott férjével és családjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141333_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb ország jelentkezett be az orosz üzemanyagért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8830_resized.jpg?avcount=1664074209
origo.hu

Kilógnak Vasvári Vivien dögös mellei - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15142797_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

11 trükk, hogy jóval kevesebb áramot fogyasszon a hűtőd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8801_resized.jpg?avcount=1664074209
origo.hu

Vállt vállnak vetve küzdenek hazai nagyvállalataink és ügyfeleik a fenntarthatóságért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15140707_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mit szól ehhez Tóth Andi? Lányok gyűrűjében kapták lencsevégre Marics Petit – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15142887_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ájultra erőszakolták a fiatal édesanyát, másnap virágot küldött neki támadója – 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15140987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Minden szülő rémálma: Elraboltak egy 3 éves kislányt a játszótérről

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/69smxr5rGwgsYFUcjnRBeHjMT-2rbXNQv8dS4RSBzgw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NiMmY5NjdiNTJhNDRiMWM4MjdlNDM5OTJjMTIyMWU5.jpg
Gyász

Gyászol a Puskás Akadémia, tragédia történt kora reggel

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/LZbSaY9BAHPftS47pxS4vUPV3nOvqupiwipei4_vg48/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxNDkwNzYzMTU1ZDRjOTFhMDYyZDdhZGY3MzA5MTY2.jpg
Döntés

Eldől Schumacher sorsa, közeleg az igazság órája