Édesapa

Cseh Laci elárulta, mikor születik meg a kisbabájuk

Létrehozva: 2022.03.30.

Már a nevét is kiválasztották a kislánynak.

Forrás: Nemzeti Sport

Hatalmas a boldogság, Cseh László édesapa lesz. A világbajnok úszó és felesége hét éven át próbálkoztak, eddig sikertelenül. Most azonban örömhírről számoltak be, Diát terhes pocakkal fotózták le, Laci pedig a Borsnak elárulta, júliusban kislányuk születik.

Tavaly arról vallottak, hogy mindent megtesznek azért, hogy kisbabájuk szülessen, ám eddig nem jártak sikerrel. Úgy tűnik, az úszó augusztusi visszavonulása után ismét fókuszba került a babaprojekt, mert Dia márciusban már gömbölyödő pocakkal jelent megy egy nyilvános rendezvényen. Cseh Laci közel 40 hallgató előtt tartott élménybeszámolót egy ráckevei szállodában, s ott is elújságolta az örömhírt. Az egyik vendég a Borsnak beszélt az esemény részleteiről.

Fotó: Koncz György


– Sok új dolgot hallottunk Laciról, a magánéletéről és a pályafutásáról – mondta lapunknak olvasónk. 

Az est végén színpadra hívták Diánát is, aki persze sugárzott a boldogságtól. Elmesélték, hogy végre szülők lesznek, nyárra várják a kisbabájukat. A hölgyet virágcsokorral köszöntötték, lerítt róla, hogy éppen élete legboldogabb napjait éli. azt is elárulta Dia, hogy négy gyermeket akarnak 

– mesélte a helyi Duna Relax szálloda egyik vendége.

A Bors megkereste az úszót, aki talán babonából egyelőre nem árult el bővebb részleteket a gyermekáldásról.

Való igaz, végre szülők leszünk. Júliusban kislányunk születik majd. Már a nevét is kiválasztottuk, azt azonban egyelőre nem szeretném elárulni – árulta el lapunknak minden idők egyik legnagyobb magyar úszózsenije.

Fotó: Pozsonyi Zita


A 36 éves sportoló tavaly augusztusban, a tokiói olimpia után vonult vissza. Pályafutására jellemző, hogy utolsó száma után a friss olimpiai bajnok ellenfele, a kínai, Wang Shun is fejet hajtva tisztelgett Cseh előtt. A magyar úszó akkor úgy nyilatkozott, hogy mostantól családjára, feleségére akar koncentrálni. A gyerekvállalással kapcsolatban elmondták, akár a lombikprogrammal is megpróbálkoznának, ha más nem hoz eredményt.

Úgy vagyunk vele, hogy mindennek meg kell adni az időt és türelmesnek kell lenni. Nem titok, hogy nagyon szeretnénk kisbabát, régóta vágyunk gyerekre, de biztos meg kell még valamit értetnünk az életben, lehet, hogy kellett ez a változás… – mondta Polgár Tünde műsorában Dia, aki ekkor kitért a lombikprogramra is. – Azért van az orvostudomány, hogy segítse az embert. Ha ez a megoldás, akkor ez a megoldás.

Fotó: Nemzeti Sport

Úgy tudjuk, a pár azt tervezi, hogy a kislányt négy éves korában megtanítják úszni. Azt azonban nem erőltetik majd, hogy lányuk mindenképpen sportoljon. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek