Szakított Gyurtával szépségkirálynő szerelme

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 24. 05:10
Borkai Petra és Gyurta Dániel londoni olimpián lángra gyúlt szerelme a jelek szerint kihunyt, nem érte meg a jövő évi riói olimpiát.
Bors

A mellúszó klasszis 2012 nyarán találkozott a csinos barna lánnyal, majd a londoni olimpián már nem is nagyon leplezték, hogy járnak, szeptembertől pedig szinte sülve-főve együtt voltak.

A 2012-es Miss Alpok–Adria szépségverseny győztesének, Borkai Petrának a Facebook-oldala azonban most arra utal, hogy nincs már együtt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóval. A közösségi oldalról ugyanis eltüntette az összes közös fotójukat, a kapcsolati státuszát is megváltoztatta, sőt még az ismerősei közül is törölte korábbi kedvesét.

A két fiatal közvetítők útján tudatta az őket megkereső Kisalföld című lappal: a magánéletükről sem most, sem a jövőben nem kívánnak beszélni. Megpróbáltuk elérni Petra édesapját, Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, ám nem vette fel a telefonját.

Amúgy két éve Petra még nagyon optimistán beszélt a kapcsolatukról: „Csak remélni merem, hogy nekem is olyan szerencsém lesz a szerelemben, mint a szüleimnek, és életre szóló lesz Danival ez a kapcsolat” – ám úgy látszik, ez a köte­lék mégsem állta ki az idő próbáját.

Győri pletykák szerint egyébként Petra volt a szakítás kezdeményezője, viszont a döntése okáról még a jól értesültek sem tudnak semmit. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.