A jövőben kevesebb időt tud kedvesével, Borkai Zsolt MOB-elnök Petra lányával tölteni Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok mellúszó ugyan már le-lejárogat az uszodába, de az intenzív edzéseket csak később kezdi el. Igaz, még ki sem alakult a végleges programja, a Világkupa-versenyek és a rövid pályás világbajnokság jöhet szóba, de mindegyikre alaposan fel kell készülni, így Dani az eddigieknél ritkábban utazhat Petrához, akit Győrhöz köt a családja és az iskola.
A Nyugat-magyarországi Egyetem első éves hallgatója, és a tanintézmény máris hasznot húzott abból, hogy az Alpok- Adria szépségverseny győztese hozzájuk jár, az Apáczai kar arcává választották a csinos lányt.
Danit egyébként az uszoda mellett a tanulmányai is a fővárosban marasztalják, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára jár, és a főiskolai diploma megszerzése után a mesterkurzust is elvégezné.
A két fiatal egyébként a londoni játékokon jött össze, és ugyan eleinte nem verték nagydobra a kapcsolatukat, az nem sokáig maradhatott titokban. Nem csoda, hogy Petra és Dani már kéz a kézben érkezett az olimpiai érmesek tiszteletére rendezett parlamenti fogadásra. Nyilván a távolság sem lesz igazi akadály, Győr alig egyórányira van kocsival a fővárostól…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.