Olimpiai mérleg: álló fütyi, csupasz cici és szex négyesben

London
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 20. 09:15
Egy neve elhallgatását kérő brit sportoló azt mesélte a Daily Mailnek, hogy a londoni olimpia ideje alatt igazi huncutságok történtek a faluban.

A külvilág számára az olimpia természetesen az érmekről és rekordokról szól, de akad még valami más is, amiről soha nem beszélnek nyíltan a sportolók.

- Az első hét mindig nagyon feszült, de aztán jönnek a szabadnapok, a lazítás, a semmittevés – kezdett mondandójába a névtelen sportoló. – Így ismerkedtünk meg néhány ukrán olimpikonnal és az egyik estére randit szerveztünk. Jó házigazdaként szerettük volna megmutatni nekik Londont, jókat ettünk, no meg ittunk. Amikor visszaértünk, behívtak bennünket a szobájukba és mi nem utasítottuk vissza a szíves invitálást. Csak csókolózásnak indult, de aztán négyes szex lett a vége. Megjegyzem, ugyanazon az éjszakán amerikai lányokkal is ágyba bújhattunk volna – tette hozzá a sportoló.

Állítása szerint az amerikai és a kelet-európai lányok azok, akik a legszívesebben ismerkednek éjszaka…

Erekció a díjátadón

Az olimpia ideje alatt volt néhány „erotikus” pillanat, mi a két legjobbat választottuk ki. Az egyik ugyebár a cicivillantós, mongol cselgáncsozónő. Urantsetseg Munhbatot dél-amerikai ellenfele „vetkőztette le”.

A másik „nagy” esemény, melyről mindenki beszélt, az Henrik Rummel férfiassága. Az amerikai evezős a díjátadón maradt szégyenben, szegény nem igazán tudta palástolni örömét, amikor a nyakába akasztották a bronzérmet.

- Esküszöm, hogy nem volt erekcióm, csak túl szűk volt a nadrágom – szabadkozott a sportoló…

A fórumozók azonban azt mondják, nem kell szégyellnie: „ha érmet nyersz az olimpián, úgy állhat a péniszed, ahogyan csak akarod”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.