C csoport, 2. forduló
Olaszország–Horvátország 1-1 (1-0)
Poznan, 37 ezer néző.
V: Webb (angol) Gól: Pirlo (39. p.), ill. Mandzukic (72.)
Ezúttal az elnyűhetetlen Andrea Pirlo unt rá, hogy a kapu előtt elfogy a mezőnyben tűrhetően cselezgető csatárok tudománya, s a 39. percben mesteri szabadrúgásgóllal juttatta vezetéshez a csapatát.
A szünet után két Luka Modric-löket igazolta, hogy a nyitó meccsüket megnyerő horvátok nem így képzelték, csakhogy Gianluigi Buffon nem az a fajta kapus, akit könnyű két vállra fektetni.
Hogy szűk húsz perccel az összecsapás vége előtt ez mégis összejött, az legkevésbé a hálóőr, sokkal inkább az amúgy nagyszerűen játszó Giorgio Chiellini számlájára írható.
A Juventus védője elszámolta a balról érkező labda ívét, amely így pompás helyzetben került Mario Mandzukic elé, s a Wolfsburg támadója kíméletlenül – a kapufát is használva – bevágta.
Jegyezzük meg a nyurga focista nevét, hiszen a két meccs/három gólos mutatója több mint remek. Ezt követően már a horvát szurkolók fűre hajított füstbombája jelentette a legtöbb izgalmat, gól már nem esett, s ezt a horvát futballisták bánják kevésbé. Négy ponttal már-már nyeregben érezhetik magukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.